hu en
2018. Április 11. 20:59  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Vinícius Paulo: "Ideje volt feleleveníteni, milyen érzés is gólt rúgni"

Válogatott védőnk napra pontosan 1 év és 1 hónap után talált be ismét.

"Nem biztos, hogy kívülről szép meccs volt, hiszen mindkét csapat számára nagy volt a tét, és ennek megfelelően olykor kemény volt az összecsapás. Az viszont a mi erőnket mutatja, hogy egy ilyen találkozón is sikerült négy gólt lőnünk, ráadásul idegenben, a bajnokcsapat otthonában. A pálya talaja sem volt az igazi, ez is nehezítette mindkét együttes dolgát. A legfontosabb azonban, hogy megszereztük a 3 pontot, és ezzel utolértük a listavezető Ferencvárost. Számomra nem csak a győzelem miatt emlékezetes a mostani Honvéd elleni győzelem, hiszen nagyon régen szereztem utoljára gólt, ideje volt feleleveníteni, milyen érzés is gólt rúgni. Éppen 13 hónap telt el a legutóbbi találatom óta (2017. március 11-én 2-0-ra nyertünk a DVTK ellen - a szerk.), ráadásul lélektanilag fontos pillanatban találtam be a Honvéd kapujába, hiszen percekkel korábban szépítettek 2-1-re a hazaiak. Összességében tehát nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jó eredményt értünk el a Honvéd vendégeként" - nyilatkozta honlapunknak Vinícius Paulo.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek