hu en
2017. Június 23. 11:00  -  Vidi.hu   -   Fotó: vidi.hu/Cuhorka Ádám
Marko Nikolics: "Valamennyire már úgy játszik a Vidi, ahogyan én szeretném”

Vezetőedzőnk a szenteleki edzőtábor tapasztalatairól és a fiatal játékosokról beszélt.

„Nagyon fontos volt számomra, mint vezetőedző, hogy stabilan játszott a csapat mind a négy felkészülési találkozón az edzőtáborban. Korábban is elmondtam, hogy nagyon népszerű dolog azt hajtogatni, hogy valaki támadófocit szeretne játszatni a csapatával, de azért a labdarúgás ennél összetettebb dolog. A játék minden elemében jól kell teljesíteni – gólokat kell szereznünk, jól kell használnunk a labdát, amikor az nálunk van, védekeznünk kell, tehát jól kell használnunk a modern labdarúgásban fontos elemeket. Sok mindent gyakoroltunk az edzéseken, sok mindenről beszéltünk a videóelemzések során, azt nyugodtan mondhatom, hogy a játékosok a lehető legjobb tudásuk szerint igyekeztek megvalósítani ezekből mindent a mérkőzések során. Valamennyire már úgy játszik a Vidi, ahogyan én szeretném, de természetesen még sok munka áll előttünk” - nyilatkozta a tíznapos ausztriai edzőtábor után Marko Nikolics, aki szerint napról-napra fejlődött a keret, amióta elkezdték a közös munkát.

„Mindenki nagyon keményen dolgozott az elmúlt közel két hétben, amióta elkezdtük a felkészülést, senki nem sérült meg, ez nagyon fontos. Taktikailag napról-napra fejlődtünk, ez a legfontosabb, na és persze az erőnléti felkészítésen is nagy hangsúly volt.”

Az edzőtáborba a csapattal tartott a Vidi utánpótlásából Burka Bendegúz és Magda Dávid, valamint az ETO, az MTK és a Puskás Akadémia engedélyével az utánpótlás-válogatottakban is szerepet kapó Mocsi Attila, Bolla Bendegúz és Szabó Bence is.

„A fiatal játékosoknak ez egy remek lehetőség volt. Olyan kvalitású futballistákkal edzhettek és játszhattak együtt, mint Juhász Roland, Danko Lazovics, Vinícius Paulo és sokan mások. Fontos tapasztalatokat szerezhettek. Azok a fiatalok, akik más kluboktól érkeztek az edzőtáborba és először voltak Vidi-mezben, megmutatták, hogy nagy potenciál van bennük, jól teljesítettek, ha így fejlődnek tovább, fontos részük lehet a klub jövőjében” - mondta vezetőedzőnk az ifjú labdarúgókról. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek