Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a Vidi-Kapfenberger SV edzőmérkőzést.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/23158_bJlsZWA7aj.jpg)
Marko Nikolics:
„Jó hozzáállással léptünk pályára, végig irányítani tudtuk a meccset. Az első félidőben 3-4 nagy helyzet kimaradt, a második játékrészben jöttek a gólok, de ezeken kívül is voltak még lehetőségeink. Szerintem már tudják a szurkolóink, hogy túl bőven nem szoktam ezeket a felkészülési mérkőzéseket kommentálni, annak azonban ma is örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a kilencven percet. Mindössze 18 nap telt el a bajnokság utolsó fordulója óta, ezt is figyelembe véve mondom azt, hogy elégedett vagyok a mai teljesítménnyel."
Kurt Russ:
„Az első félidőben több meghatározó játékosunk volt a pályán, úgy gondolom, hogy ezzel a játékrésszel elégedettek lehetünk. A második félidőben sok fiatal kapott szerepet, ekkor már több dolog nem működött tökéletesen, de ez érthető. Hétfőn kezdtük a felkészülést, sok új játékos érkezett, sokan is távoztak. Kicsit visszafogottabb a költségvetés is, mint eddig, de természetesen igyekszünk bennmaradni a másodosztályban és készülünk néhány meglepetéssel is.”
![](_files/news/small/25059_iTDpB5QsLI.jpg)
Vezetőedzőnk szerint hihetetlenül jó mentalitású csapat lesz az ellenfelünk az Európa Liga első selejtezőkörében.
![](_files/news/small/24981_hxGgc8WTUp.jpg)
Vezetőedzőnk szerint számos remek labdarúgó van a Honvéd keretében is.
![](_files/news/small/24980_seHT4GUJlE.jpg)
A szombati finálét megelőzően a két érdekelt csapat vezetőedzője, Marko Nikolics és Supka Attila, illetve Juhász Roland és Gazdag Dániel nyilatkoztak.
![](_files/news/small/23161_7RKay1DoFd.jpg)
Új igazolásunk az első nyári edzőmeccs hajrájában talált be osztrák ellenfelünk kapujába.
![](_files/news/small/23157_yFk1cCeD2r.jpg)
Az első 45 percben csak helyzetekig jutottunk, a második félidőben azonban háromszor is bevettük az osztrák csapat kapuját, sorrendben Stefan, Vinícius és Sós voltak a gólszerzők.
![](_files/news/small/23153_B8qGLwJ3IU.jpg)
Ellenfelünk eddig 4 szezont töltött az osztrák élvonalban.