Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Sportigazgatónk is a helyszínen tekintette meg csapatunk mind a négy felkészülési mérkőzését.
Négy mérkőzésen négy győzelem, hét rúgott góllal és kapott gól nélkül, mondhatjuk tehát, hogy biztatóan kezdődött a szezon a csapat számára. Elégedett vagy a felkészülési mérkőzésekkel?
Azt szoktam mondani, hogy az edzőmérkőzéseken nem az eredmény, hanem a mutatott játék a fontos, valamint az, hogy erőt gyűjtsön a csapat az éles meccsekre. Emiatt is minden egyes felkészülési időszakban keressük a lehető legerősebb edzőpartnereket. Úgy gondolom, hogy ezúttal is sikerült jó gárdákkal összecsapni, amiért köszönjük Gergely Péter segítségét. Ezeken a találkozókon pedig jó, stabil játékot láttam a játékosoktól, akik mind nagyon motiváltak voltak. Érezhető volt, hogy mindenki – legyen fiatal, vagy idősebb játékos – nagyon bizonyítani szeretne az új stábnak. Hosszútávon ez mindenképpen jót tesz a klubnak is. Szép dolog, hogy mindegyik meccset megnyertük és gólt sem kaptunk, jót tesz a játékosok önbizalmának, de önmagában ezek az eredmények nem jelentenek sokat. Nem szabad túlértékelni a győzelmeket, majd a tétmérkőzéseken is hasonlóan sikeresen kell szerepelni.
Az edzőtáborban majdnem minden nap kétszer edzett a csapat, és a pálya mellett állva feltűnt, hogy szinte mindegyik csoportos gyakorlatnál számolták az eredményeket az edzők, a játékosok pedig nagyon komolyan vették a házi versenyt.
Valóban sok olyan gyakorlat volt az edzéseken, amely fokozta a versenyszellemet és az egyéni motivációt is, ez mindenképpen jót tesz. Minden gyakorlat egy-egy verseny volt, ez a fajta edzésmunka nagyon jól felkészíti a játékosokat az éles párharcokra.
Több fiatal, Magda Dávid, Burka Bendegúz, Mocsi Attila, Szabó Bence és Bolla Bendegúz is a csapattal tartott az edzőtáborba, és - Magda kivételével - pályára léptek a meccseken is. Mit láttál a tőlük az elmúlt napokban?
Több mint biztató volt a teljesítményük, ez pozitív a jövőre nézve. Szabó Bence 1998-ban, Mocsi Attila 2000-ben, a többiek 1999-ben születtek, az, hogy ennyi idősen stabil, bátor játékot mutattak profi felnőtt labdarúgók ellen – akár edzéseken, akár a meccseken – jó érzésekkel tölthet el minden Vidi-szurkolót a jövővel kapcsolatban.
Június 29-én már tétmérkőzésen, a máltai Balzan FC ellen lépünk pályára. Mit vársz a csapattól az első körben?
Nagyon komolyan vesszük az ellenfelet és a felkészülést a selejtezőkre, ezt az is mutatja, hogy személyesen tekintettük meg a Balzan Lokomotiv Zágreb elleni edzőmérkőzését. Minden edzőmeccset hosszú videóelemzés és az ellenfél kielemzése előzött meg, ebből szerintem minden szurkolónk sejtheti, hogy az első tétmérkőzést mennyire komolyan veszi a csapat. Tiszteljük máltai ellenfelünket, de természetesen a továbbjutás a cél az első selejtezőkörben.
Sportigazgatónk értékelte az elmúlt szezont, beszélt a tavasz kulcsmomentumairól és a közeljövőről is.
Kovács Zoltán sportigazgatót és Juhász Roland csapatkapitányt kérdezték szurkolóink.
Sportigazgatónk és csapatkapitányunk csütörtökön 17:00 és 18:00 óra között a Petőfi Kultúrtanszéken várja szurkolóinkat.
Sportigazgatónk szerint is balaesetveszélyes lett volna lejátszani a mérkőzést.
Sportigazgatónkkal a téli felkészülésről, az érkezőkről, a távozókról és a feltörekvő fiatalokról beszélgettünk.
Középpályásunkon kívül Kovács Zoltán sportigazgató, és Marko Nikolics vezetőedző is válaszolt az újságírók kérdéseire.