Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk és Radoslav Látal értékelte a szerdai felkészülési találkozót.
Henning Berg:
"A Piast az előző kiírásban az utolsó pillanatig küzdött a lengyel bajnoki címért, jó csapatról van szó, akik erőteljes futball játszanak. Jól és keményen dolgoztunk, nagyon jó volt a játékosok hozzáállása és több helyzetet is sikerült kialakítanunk, de ezeket nem tudtuk kihasználni. Összességében elégedett vagyok a mérkőzéssel, jól szolgálta a felkészülést a jövő heti selejtezőre. Ha a játék fizikális elemeit nézzük, akkor az első félidőben valamivel jobbak voltunk, mint a másodikban, fontos volt látni, hogy a játékosok kilencven percen keresztül helyt állnak egy jó csapat ellen.“
Radoslav Látal:
"A felkészülés kellős közepén járunk, az egyhetes magyarországi edzőtábor után jelenleg az egész csapat eléggé fáradt most – ráadásul ez már a második edzőtáborunk a nyáron. Mi csak a második selejtezőkörben kezdünk az Európa Ligában, szóval van még időnk az első tétmérkőzésig, addig is, dolgozunk azon, hogy minél jobb legyen a csapat.“
A norvég szakemberrel egy év után, közös megegyezéssel bontott szerződést klubunk.
A két vezetőedző értékelte a bajnoki döntőt.
Vezetőedzőnk szerint a két legjobb együttes találkozik egymással a bajnoki döntőben.
Bosnyák játékosunk szerint erős ellenféllel szemben nyújtott jó teljesítményt a csapat.
Mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, de a kapuba nem sikerült betalálni.
A GKS Piast Gliwice együttese a szezon hajrájában nagyon megszorította Nikolicsékat, végül azonban - a Vidihez hasonlóan - a dobogó második fokán végzett hazája bajnokságában.