hu en
2017. Május 27. 22:15  -  Vidi.hu   -   Fotó: vidi.hu
EDZŐI
Henning Berg: "Nagy csalódás, hogy nem sikerült nyerni a legfontosabb mérkőzésen”

A két vezetőedző értékelte a bajnoki döntőt.

Henning Berg:

„Nagyon szoros mérkőzés volt a mai, a szezon két legjobb csapata találkozott egymással. Nekünk a mérkőzés elején voltak nagy helyzeteink, ám ezeket nem sikerült kihasználnunk. Nagyon nagy csalódás, hogy ennyire közel voltunk a célunkhoz, de nem sikerült nyernünk a legfontosabb mérkőzésen. Az ilyen meccseken természetes, hogy nem alakul ki sok helyzet, a második félidőben pedig egyre több kockázatot kellett vállalnunk, hiszen számunkra a döntetlen nem lett volna elég a győzelemhez. A Honvéd jól védekezett, középen és a széleken is jól lezárta a területeket. Mi támadójátékban mutathattunk volna többet, ez tény. Gratulálok a Honvédnak, elismerés illeti őket az egész szezonban mutatott teljesítményükért, és természetesen a bajnokság megnyeréséért."

Marco Rossi:

„A Vidi ellen mindig hihetetlenül nehéz játszani, nagyon jó csapat. Taktikailag jól felépítettük a meccset, a játékosok megvalósították, amit elterveztünk, Suljic kikapcsolása kulcsmomentum volt, ez nagyon jól sikerült. A gólig jól játszottunk, utána az ellenfél beszorított minket, de a szívünk vitt előre. A vendégek nagy nyomás alá helyeztek minket, de nem voltak nagyon nagy helyzeteik, kapusunknak pedig fantasztikus meccse volt. De nem szabad senkit kiemelni, csapatként nyertük meg megérdemelten a bajnokságot. Nem hiszem, hogy én leszek a BL-selejtezőn a jegyzőkönyvbe írva, mint a Honvéd edzője. A munkámat elvégeztem, talán kapok egy fejezetet a Honvéd remek történelemkönyvében. Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki bajnokságot nyert Kispesten.„​

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek