Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk a Pancho Arénában tartaná mind a három pontot szombaton a Haladás ellen.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/19169_2613DKSsPG.jpg)
„Most lehet bizonyítani, hogy igazi férfiak, igazi sportemberek vannak a csapatban, hiszen gyorsan túl kell tenni magunkat a Ferencváros elleni kupakiesésen. Jó és veszélyes csapat a Haladás, nem véletlenül kaptak nagyon kevés gólt a bajnokságban, nekünk viszont az a célunk, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán, úgyhogy mindenképpen nyernünk kell. Kovács István eltiltás miatt nem játszhat, ő fontos része a csapatnak, de bízom benne, hogy pótolni tudják majd a többiek“ – mondta a negyedik helyen álló Haladás elleni mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Horváth Ferenc.
![](_files/news/small/19194_LueMb36HnD.jpg)
Ezúttal is középpályásunk képviseli a Vidit a hétvége álomcsapatában.
![](_files/news/small/19185_e1jbpZT0H6.jpg)
19 éves kora óta szurkol csapatunknak a Vidi - Haladás bajnoki kezdőrúgója.
![](_files/news/small/19181_0ArQbIUzcD.jpg)
Középpályásunk szerint megérdemelten nyertünk, szerdán pedig újabb három pontért utazunk Miskolcra.
![](_files/news/small/19182_RKcb6Mp3lt.jpg)
Vezetőedzőnk és Mészöly Géza, a Haladás mestere értékelték a találkozót.
![](_files/news/small/19180_pEq5ujKsB0.jpg)
Az első félidő elején Simon szerezte meg a vezetést, a második félidő derekán egyenlített a Haladás, de a 70. percben, a csereként pályára lépő Feczesin megszerezte a győztes találatot.
![](_files/news/small/19168_SKZTIa5L9H.jpg)
A Haladás vezetőedzője bízik abban, hogy a hiányzók ellenére eredményesen zárják a Vidi elleni meccset.