hu en
2016. Március 05. 11:30  -  Gressó Gergely   -   Fotó: vidi.hu
Mészöly Géza: „Jó eredményt szeretnénk elérni a Pancho Arénában“

A Haladás vezetőedzője bízik abban, hogy a hiányzók ellenére eredményesen zárják a Vidi elleni meccset.

„Sokat tett a csapat azért, hogy az utolsó percben le tudjuk győzni múlt héten a Diósgyőrt, igaz, a gólhoz kellett egy kis szerencse is. Fontos három pontot szereztünk remek közönségünk előtt, természetesen ezek után jó hangulatban telt ez a hét. Az nehezíti a dolgunkat, hogy vannak sérültek és eltiltottak is, de ezért is szerettünk volna bő keretet kialakítani, hogy ilyen esetekben, vagy akkor, amikor szerda-szombat ritmusban játszunk, akkor is készen álljon a csapat a meccsekre. Bízom benne, hogy azok a játékosok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, készen állnak a feladatra és bizonyítanak. A Vidi keretét jó képességű labdarúgók alkotják és csapatként is működnek, nagy szükségünk van arra, hogy a mi egyéniségeink is megvillanjanak ma, hiszen jó eredményt szeretnénk elérni a Pancho Arénában“ – nyilatkozta a vidi.hu-nak a Haladás mestere, Mészöly Géza.

CÍMKÉK
edző Szombathely 2015-2016 OTP Bank Liga NB I Videoton FC - Szombathelyi Swietelsky-Haladás
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek