Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal középpályásunk második csapatunknál kezdte meg a felkészülést az új szezonra.

A tavasszal a Puskás Akadémia együttesében, kölcsönben szereplő Kleinheisler László július 6-án visszatért a Vidibe. Játékosunkat 2016-ig szóló szerződés köti klubunkhoz. A Vidi felajánlotta a szerződéshosszabbítás lehetőségét a fiatal középpályás számára, aki azonban egyelőre nem fogadta el az ajánlatot, így Kleinheisler a Vidi második csapatával kezdte meg a felkészülést. A Disztl László irányította NB III-as együttes július 8-án, szerdán a Sóstói Stadion edzőpályáján játssza első nyári felkészülési mérkőzését a megye I-es Mór ellen.

A hosszas tárgyalássorozat végén született megállapodás értelmében a válogatott középpályás a Werder Bremennél folytatja a pályafutását.

A Bundesligában szereplő brémai együttes hivatalos kikérőt küldött klubunk vezetésének, amely engedélyezte, hogy "Scholes" három napot eltöltsön a Werder Bremen edzőtáborában.

Bernd Storck szövetségi kapitány december 13-tól négynapos edzőtábort tart Telkiben, az összetartáson részben fiatalok, részben olyan futballisták vesznek részt, akikben megvan a potenciál, hogy a későbbiekben az A-válogatott keret közelébe kerüljenek.

Klubunk az alábbi közleménnyel szeretné elejét venni a középpályás státuszával kapcsolatos további híreszteléseknek.

A mérkőzést rendező MLSZ arra kér minden szurkolót, hogy időben, személyazonosító okirattal, vagy szurkolói kártyával érkezzen a sorsdöntő találkozó helyszínére.

"Scholes" akár csak élete első NB I-es meccsén a Vidiben, a válogatottban is góllal mutatkozott be.