Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Klubunk az alábbi közleménnyel szeretné elejét venni a középpályás státuszával kapcsolatos további híreszteléseknek.
A Norvégia elleni sikeresen megvívott Eb-pótselejtezőt követően került a szélesebb közvélemény számára is reflektorfénybe a nyár óta a Videoton FC második csapatával készülő Kleinheisler László. A 21 esztendős középpályás ügyében folyó tárgyalásokat klubunk továbbra is a labdarúgó és a Videoton FC belügyének tekinti, ugyanakkor továbbra is azon dolgozunk, hogy a válogatottban is bemutatkozott játékos helyzete minél hamarabb, mindkét fél számára megfelelően rendeződjön. Amennyiben bármilyen, Kleinheisler László karrierjét érintő változás történik, arról a Videoton FC hivatalos médiafelületein tájékoztatjuk szurkolóinkat és a média képviselőit.
Videoton FC
A hosszas tárgyalássorozat végén született megállapodás értelmében a válogatott középpályás a Werder Bremennél folytatja a pályafutását.
A Bundesligában szereplő brémai együttes hivatalos kikérőt küldött klubunk vezetésének, amely engedélyezte, hogy "Scholes" három napot eltöltsön a Werder Bremen edzőtáborában.
Bernd Storck szövetségi kapitány december 13-tól négynapos edzőtábort tart Telkiben, az összetartáson részben fiatalok, részben olyan futballisták vesznek részt, akikben megvan a potenciál, hogy a későbbiekben az A-válogatott keret közelébe kerüljenek.
A mérkőzést rendező MLSZ arra kér minden szurkolót, hogy időben, személyazonosító okirattal, vagy szurkolói kártyával érkezzen a sorsdöntő találkozó helyszínére.
"Scholes" akár csak élete első NB I-es meccsén a Vidiben, a válogatottban is góllal mutatkozott be.
A Norvégia elleni Eb-pótselejtezőre készülő válogatott 26 fős keretébe négy játékos került be a Videoton FC kötelékéből.