Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott középpályásunk szerint nagyon fontos, hogy a jó eredmények mellett jó játékkal rukkolt elő a csapat az elmúlt félévben.
Első hely a bajnokságban, negyeddöntő mindkét kupában félidőben. Tökéletes volt az őszi szezon?
Ha nem is volt tökéletes, de nagyon jól szerepelt a csapat egész ősszel. A bajnokságban két meccset említhetek, ami nem úgy alakult, ahogy elterveztük, a DVSC és a Kecskemét elleni találkozók. A Fradival vívott rangadó pedig az a mérkőzés volt, amit meg kellett volna nyernünk, de sajnos csak egy pontot szereztünk. 51 pontból 44-et gyűjtöttünk a bajnokikon, így kicsit meg tudtunk lépni a mezőnytől. A bajnokság mellett pedig a kupákban is nagy győzelmeket arattunk, megyünk előre azokban a sorozatokban is.
Az eredmények mellett, ami természetesen a legfontosabb, kívülről úgy tűnt, sokszor nagyon látványosan és felszabadultan játszott a csapat. Így volt?
Pontosan. Az eredmények mellett számomra nagyon fontos, hogy jól játszottunk. Minden alkalommal kezdeményezőleg léptünk fel, idegenben és itthon is sok gólt szereztünk, és mindössze 6-ot kaptunk. Ez utóbbi rengeteget hozzátett a sikerekhez, hiszen óriási stabilitást ad a csapatnak a kitűnő hátsó alakzat. Összeszedetten, egymásért küzdve játszottunk az egész félévben és ennek meg is lett az eredménye. A már említett kecskeméti bajnokit kivéve az összes idegenbeli meccsünkön jól játszottunk, és magabiztosan nyertünk. Bár csak hatszor léptünk pályára más csapat otthonában, így is a második helyen állunk a csak az idegenbeli meccseket elemző tabellán.
5 gólt szereztél, nem is akármilyeneket. Hogy értékeled a saját teljesítményedet?
Többen is megálljuk a helyünket azon a poszton, amelyiken én játszom, gondoljunk csak Álvarezre, Kleinheslerre vagy Oliveirára, úgyhogy az én jő őszi teljesítményemhez, góljaimhoz elsősorban az kellett, hogy mögöttem is kiváló játékosok várjanak a bevetésre. Egymást húzzuk felfelé, de közben tudjuk, ha nem jól teljesítünk, jön más a helyünkre.
Hogy telt a téli szünet?
Nagyon ritkán jutottam haza a családomhoz év közben, úgyhogy elsősorban velük próbáltam tölteni az elmúlt heteket és fejben felkészülni a tavaszra.
Középpályásunk reméli, hogy a felkészülés után újra sikerrel veszi majd az akadályokat a csapat.
Nagy volt a sorban állás klubunk ajándékboltja előtt, amikor mezeket, sálakat és egyéb vidis relikviákat dedikált a Vidi két népszerű játékosa.
Kapusunk mellett mindkét gólszerzőnk bekerült a 18. forduló álomcsapatába.
Védőnk beszélt az elmúlt félévről és arról is, hogy töltötte a téli szünet eddigi részét.
Az ősszel Európa-rekordot felállító támadónk saját magával vívott kiélezett küzdelmet az Ősz Gólja díj megszerzéséért. A Vidi-szurkolók szavazatai alapján végül az idény legszebb találata Nikónak a Pécs elleni felső sarkos bombája lett.
Középpályásunk azt is elárulta, hogy elégedett az elmúlt fél évben nyújtott teljesítményével, és már nagyon várja a bajnokság folytatását.