hu en
2015. Január 02. 09:00  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
INTERJÚ
Fejes András: "Ősszel megmutattuk, mire vagyunk képesek"

Védőnk beszélt az elmúlt félévről és arról is, hogy töltötte a téli szünet eddigi részét.

Bár a tabellák, a számok, a statisztikai mutatók önmagukért beszélnek, hogy értékeled a csapat őszi teljesítményét?

A 10 meccses győzelmi széria a bajnokságban, ami kiegészült 16-ra a Ligakupa- és Magyar Kupa-győzelmekkel, egészen fantasztikus volt a szezon elején, bármelyik együttes megirigyelhetné. Megmutattuk, hogy mire képes ez a csapat. A DVSC elleni hazai vereség természetesen nem jött jól október közepén, de pozitívum, hogy utána újra lendületbe tudtunk jönni, és úgy fejeztük be a 2014-es évet, hogy a két tavaszról előrehozott fordulóban 9 gólt szereztünk idegenben. Összességében nagyon szépre sikerült az ősz. Az, hogy a második helyezett MTK-t 8, a harmadik DVTK-t 12 ponttal előzzük meg 17 forduló után, magáért beszél. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a két kupasorozatban is állunk még. 

Személy szerint mi volt a legkedvesebb emléked az elmúlt félévből?

Sok volt, sok emlékezetes meccset vívtunk, a legfontosabb pedig az, hogy a csapat remekül szerepelt. Ezek mellett természetesen szívesen gondolok vissza a Szigetszentmiklós elleni Magyar Kupa-találkozóra, amit az én gólommal sikerült a végén megnyerni. Nem csak azért, mert továbbjutást ért a találat, hanem azért is, mert ez volt az első gólom a Vidi mezében. 

Rövidesen vége a téli szünetnek, hogy teltek az elmúlt hetek?

Bár nem terveztem, de december közepén Oslóban voltunk néhány napot, ami egy remek meglepetés volt a kedvesemtől, majd a családommal és a barátaimmal töltöttem a legtöbb időt. Próbáltam kipihenni magamat és felkészülni az előttünk álló feladatokra. 

CÍMKÉK
Interjú évértékelés Fejes András
Hírek
Fejes András: "Remek őszi szezont produkáló Paks ellen lépünk pályára" 2015. December 10.

Védőnk azt is elárulta, hogy számára különösen fontos a szombati stadionbúcsúztató mérkőzés.

A Sport Legyen a Tied! – Juhász Rolanddal és Fejes Andrással focizhattak a gyerekek 2015. Szeptember 28.

A Vidi is csatlakozott az országos sportágválasztó programhoz.

Egy család, amely ezer szállal kötődik a Vidihez 2015. Szeptember 02.

Klubunk legendájának, Fejes Gábornak ma mindkét gyermeke a Vidi alkalmazásában áll - ezzel pedig valóra vált a család régi álma.

Fejes András: "Nem vagyunk rosszabb futballisták, mint néhány hónappal ezelőtt" 2015. Augusztus 22.

Védőnk, aki korábban az MTK-ban is futballozott, elárulta, hogy egy nagyon balszerencsés szériában van a csapat, de bízik benne, hogy az MTK ellen sikerül ebből kilábalni.

Az Ősz Gólja szavazás: 1. Nikolics, 2. Nikolics, 3. Nikolics 2015. Január 01.

Az ősszel Európa-rekordot felállító támadónk saját magával vívott kiélezett küzdelmet az Ősz Gólja díj megszerzéséért. A Vidi-szurkolók szavazatai alapján végül az idény legszebb találata Nikónak a Pécs elleni felső sarkos bombája lett.
 

Oliveira: "Megnyugtató előnnyel vezetjük a bajnokságot, de még nem nyertünk semmit" 2014. December 28.

Középpályásunk azt is elárulta, hogy elégedett az elmúlt fél évben nyújtott teljesítményével, és már nagyon várja a bajnokság folytatását.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek