Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunk azt is elárulta, hogy elégedett az elmúlt fél évben nyújtott teljesítményével, és már nagyon várja a bajnokság folytatását.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/16999_d6cjW43NQt.jpg)
"Úgy gondolom, elégedettek lehetünk azzal a munkával, amit ősszel elvégeztünk, és mindez az eredményeinkben is tükröződik. Úgy vágtunk neki ennek a szezonnak, hogy bebizonyítsuk, jobbak vagyunk annál, mint amit a tavalyi eredményeink mutattak. Az önbizalmunknak is jót tett, hogy sorozatban nyertük a meccseket, és nem csak jól, de eredményesen is futballoztunk. Az őszi szezon végeztével megnyugtató előnnyel vezetjük a bajnokságot, azt azonban fontos kimondanunk, hogy még semmit sem nyertünk, önmagában a jó őszi szereplés még semmit sem ér. Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz tavasz vár ránk, és annak érdekében, hogy sikerrel vegyük az előttünk lévő akadályokat, igen komoly munkát kell végeznünk a téli szünetben. A saját teljesítményemről annyit mondanék, hogy érzésem szerint jó 6 hónap áll mögöttem. Sikerült ismét a kezdőcsapatba kerülnöm és gólokkal, gólpasszokkal járulhattam hozzá a csapat eredményes szerepléséhez. Már nagyon várom, hogy folytatódjon a szezon, és bízom benne, hogy tavasszal is ugyanazzal a mentalitással fogunk futballozni, ahogy tettük azt ősszel" - nyilatkozta Oliveira honlapunknak.
![](_files/news/small/18778_LDmsUhWxrO.jpg)
Nagy volt a sorban állás klubunk ajándékboltja előtt, amikor mezeket, sálakat és egyéb vidis relikviákat dedikált a Vidi két népszerű játékosa.
![](_files/news/small/18756_ZEF34UbWX7.jpg)
Legyen még egyedibb vidis relikviája, dedikáltasson csapatunk két játékosával!
![](_files/news/small/18730_UAGlvesgtK.jpg)
Az MTK elleni bajnokit eldöntő középpályás és a büntetőt hárító kapus is bekerült az álomcsapatba, akárcsak az élete első NB I-es meccsén szerepet kapó, 21 éves játékos.
![](_files/news/small/18552_eVGvrqwPhs.jpg)
Középpályásunk szerint nem lesz egyszerű dolgunk az idén nagyszerűen szereplő szombathelyiek otthonában.
![](_files/news/small/18415_w7FV5iOeym.jpg)
Középpályásunk - aki korábban még sosem játszott a Békéscsaba ellen - kiemelte azt is, hogy Pető Tamásnak nagy szerepe van abban, hogy ismét jó úton jár a Vidi.
![](_files/news/small/18327_CLJBh58TvH.jpg)
A csakfoci.hu újra megválasztotta a hétvége legjobbjait, ezúttal a Vidiből két játékos is bekerült a forduló válogatottjába.