Videoton FC II
Tavaszi szezon - 19. forduló
Budapest, ESMTK Stadion
1204, Budapest, Ady Endre u. 150.
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Lupeta és Hudák góljaival magabiztosan nyertünk a fővárosi csapat otthonában.
Második csapatunk ezúttal a fővárosban, Pesterzsébeten lépett pályára. Ősszel hazai pályán magabiztosan, 4-0-ra nyertünk az ESMTK ellen. Az első csapatból Lupeta és Paraiba egy-egy félidőt játszott a mai találkozón.
Jól kezdtük a mérkőzést, már a második percben megszereztük a vezetést. Alex iramodott meg a jobb szélen, egészen az alapvonalig vezette a labdát, majd okosan tette azt vissza Lupetanak, aki 8 méterről, kapásból nagy gólt lőtt (0-1). A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült, azonban helyzet nem nagyon alakult ki egyik oldalon sem.
A mérkőzés 60. percében sikerült növelnünk az előnyünket. Baracskai lódult meg a bal szélen, majd a kapu elé passzolt, ahol érkezett Hudák, és a védők gyűrűjében okosan a bal alsó sarokba pörgette a labdát (0-2). A mérkőzés vége felé a csereemberek szerezhettek volna újabb gólokat, de Géresi a kapufát találta telibe, míg Paudits tekerése alig ment kapu mellé.
Összességében ezúttal is magabiztosan nyert a Vidi II, harmadik idei bajnokiján a harmadik győzelmét szerezte meg Vítor Campelos együttese. Jövő szombaton pedig nagy rangadó vár második csapatunkra, ugyanis az a Rákosmente látogat a Sóstói Stadionba, amelyik egy ponttal előz meg bennünket (ők a negyedikek, mi jelenleg az ötödikek) és akikkel ősszel egy nagyszerű hangulatú, változatos mérkőzést játszottunk, melyen 3-3-as végeredmény született.