fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2012. March 11. Sunday, 08:53 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
A Honvéd célzott pontosabban

A Videoton FC-Puskás Akadémia U18 és U16 hiába futballozott fölényben, helyzetkihasználásban ezúttal a Honvéd volt jobb.

Videoton FC-Puskás Akadémia U18 - Honvéd MFA U18 1-2 (0-1)
Igazi rangadóra került sor, a tabellát vezető csapatunk a harmadik helyen álló, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszó piros-feketék ellen ősszel nagy csatában egygólos vereséget szenvedett, így adva volt a visszavágás esélye. Ez azonban sajnos nem sikerült, és ismét a fővárosi együttes nyert. Meglehetősen korán, már a 7. percben vezetést szereztek a vendégek, Borgulya István góljával. Egészen az 53. percig nem tudtunk kiegyenlíteni, ekkor Barcsay Márk volt eredményes. Más kérdés, hogy az 51. perctől emberelőnyben játszottunk, mivel a játékvezető piros lapot mutatott fel a kispesti Szilvási Péternek. Ezúttal azonban nem tudtunk élni a létszámfölénnyel, annak ellenére, hogy sorozatban vezettük a támadásokat. Ráadásul a hajrában tőlünk is kiállították Balogh Pétert, mivel Bartal Bence röviden fejelte haza a labdát, Balogh pedig elütötte a labdára lecsapó kispesti játékost. Ez döntőnek bizonyult, mivel a büntetőt Mahalek Marcell értékesítette, így a vendégeknél volt az előny, amelyet már nem engedtek ki a kezükből.

Dajka László, a Videoton FC-Puskás Akadémia U18 edzője: Természetesen az eredménnyel nem, de a játékkal elégedett vagyok, rangadót játszottunk, az első tíz perc kivételével végig uraltuk a meccset, helyzeteket alakítottunk ki, amelyeket ma még a gólvonalról se tudtunk berúgni. A kapott gólokat pedig két súlyos egyéni hiba előzte meg.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
 

Videoton FC-Puskás Akadémia U16 - Honvéd MFA U16 0-2 (0-1)
Csapatunk a tabella negyedik helyén álló kispestieket fogadta, ellenük az őszi idényben Németh Erik találatával sikerült nyerni. A mai összecsapáson aztán borult a papírforma, annak ellenére, hogy jól kezdtük a mérkőzést, volt két komoly lehetőségünk. Aztán egy nagy védelmi hiba után az első helyzetét Koszta Márk révén kihasználta a vendégcsapat. A vezető gól után visszaálltak védekezésre, és kontrákra építettek, de ezen a meccsen a támadójátékunk nem tűnt igazán acélosnak, ez főleg az első játékrészben mutatkozott meg. A szünet után ismét jobban pörgött csapatunk, igazi ziccerekig ugyan nem jutottunk el, mivel mindig egy-egy kisebb hiba becsúszott, így elmaradtak a gólok. A második félidő második felében, pedig már látszott a csapaton a fáradság, támadtuk, akartunk egyenlíteni, ám a kilencvenedik percben Jakab Richárd talált be a kispestiektől, eldöntve ezzel a találkozót.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

(fotó:pfla.hu)

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Five academy players named in League cup squad
2011. October 05.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek