Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 19 évesek 1-0-ra győztek, a 17 évesek 3-2 arányban kikaptak a Kecskemét korosztályos csapataitól.

Számunkra az utolsó csoportmérkőzésekkel folytatódtak hétvégén a HLSZ Kupa küzdelmei. U19-es és U17-es csapatunk a Kecskemét ellen lépett pályára a Sóstói Stadionban. Csucsánszky Zoltán 19 éves fiataljai 1-0 arányban győztek Havasi Dániel góljával, míg Müller Csaba tanítványai 3-2-es vereséget szenvedtek. A 17 évesek góljait Sejben Viktor és Valkovszki Péter szerezték.
Az, hogy az eddig elért eredmények - az U19 három győzelemmel, egy vereséggel és 6-3-as gólaránnyal, az U17 egy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel, 7-7-es gólaránnyal végzett - alapján valamelyik csapatunk továbbjut-e, még függ az utolsó forduló eredményeitől, amikor Kecskemét - Vác és Honvéd - Vasas találkozókat rendeznek, mi pedig szabadnaposak leszünk.
U-12-es csapatunk a Vasas nemzetközi teremtornáján vett részt szombaton, ahol végül a 10. helyen végzett.
A nagy lehetőség kapujában
2014. Február 02.
Öt utánpótláskorú játékosunk írta alá élete első profi szerződését.
Orvosi vizsgálattal kezdi a csapat az évet
2014. Január 07.
Játékosaink állapotát hétvégén méri fel az orvosi stáb, hétfőn pedig Spanyolországba utazik a Vidi edzőtáborozni.
VUK Mikulás Kupa a Sóstói Stadion edzőcsarnokában
UTÁNPÓTLÁS @ 2013. December 09.
Mintegy 80, a megye nyolc különböző településéről érkező kisgyerek focizott vasárnap.
Az U18 idegenben nyert 5-0-ra
UTÁNPÓTLÁS @ 2013. November 18.
Az U21 döntetlent játszott hazai pályán, de továbbra is vezeti a tabellát.
Győzelem és döntetlen a HLSZ Kupában
FELKÉSZÜLÉS @ 2013. Január 31.
A 19 évesek 3-0-ra nyertek, a 17 évesek 1-1-es döntetlent játszottak a Vác ellen. Az U10 tornát nyert Ménfőcsanakon.
Pazar hétvége az utánpótlásban
FELKÉSZÜLÉS @ 2013. Január 22.
Négy csapatunk közül kettő is tornát nyert Debrecenben, míg a HLSZ Kupa második körében az U19-es és az U17-es korosztály győzött a Vasas ellen.



















