Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Tavaly 9 forduló után, kétszer annyi pontja volt az akkor utolsó Haladásnak, mint most a ZTE-nek.

Igaz, a szombathelyiek is nyeretlenek voltak az első 10 fordulót követően tavaly - ahogy remélhetőleg holnapi ellenfelünk is az marad a Vidi - ZTE mérkőzést követően. Pedig Csank János csapata nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak, azonban az eredmények nem jöttek, hiába várták a szurkolók és vezetők is azokat. Végül Csank János helyére a Ferencvárostól menesztett Prukner László érkezett Zalaegerszegre, azonban eddig vele sem kezdett el látványosan menetelni a ZTE. Sima vereség az Üllői úton (ez volt a Ferencváros első győzelme ebben a szezonban - a 8. forduló után!) és egy döntetlen hazai pályán a tavalyi kupagyőztes ellen. A ZTE csapatában csupán négy olyan játékos lépett pályára az előző fordulóban a Kecskemét ellen, akik tavasszal szerepeltek a Vidi - ZTE bajnokin is.
2011. 04. 08. Videoton FC - ZTE 3-0 (0-0)
ZTE: Vlaszák - Varga, Panikvar, Turkovs, Szalai (Horváth 73'), Simon (Delic I. 66'), Kovács, Kamber, Delic A. (Reuben 61'), Miljatovic, Simonfalvi
2011. 09. 17. ZTE - Kecskemét 1-1 (1-1)
ZTE: Jahic - Kocsárdi, Bogunovic, Turkovs, Máté, Balázs, Kamber, Hidvégi, Bulatovic, Szakály (Delic I. 75'), Bujor (Delic A. 50')
|
A ZTE eredményei az OTP Bank Liga NB I-ben
1. forduló DVTK - ZTE 4-1 (ZTE-edző: Csank) |
||
A végén roppantak össze a vendégek
VIDEOTON FC II - BUDAFOKI LC 3-0 (0-0) @ 2012. Szeptember 22.
A sok sérült ellenére az utolsó húsz percben lőtt gólokkal könnyedén győzött a Vidi II a végig védekező Budafok ellen.
Öt gólt lőtt a rangadón a Puskás Akadémia
PUSKÁS AKADÉMIA - GYIRMÓT FC GYŐR 5-2 (3-1) @ 2012. Szeptember 22.
Majdnem egy órán keresztül tíz emberrel játszva is kiütötte a Gyirmótot az NB II éllovasa.
"Jó csapat látogat hozzánk vasárnap, de a 3 pontot itthon szeretnénk tartani"
NIKO: @ 2012. Szeptember 22.
Fontos, hogy vasárnap délutánig a fizikai fáradtságon kívül a mentális fáradtságot is kipihenjék a Vidi játékosai.
77. alkalommal játszunk a ZTE-vel az NB I-ben
2011. Szeptember 23.
Ennél többször - a vidéki csapatok közül - csak az ETO-val játszottunk.
Kerékpárral a pénteki meccsre
2011. Szeptember 22.
Érkezzenek kerékpárral a 2011. szeptember 23-án megrendezésre kerülő Videoton FC - ZTE mérkőzésre, erre biztatnak mindenkit a Vadásztölténygyári Vasas ISE sportolói.
A még nyeretlen ZTE-t fogadjuk
2011. Szeptember 19.
A 10. forduló pénteki nyitómeccsén a 2 pontjával sereghajtó Zalaegerszeg érkezik a Sóstói Stadionba.



















