Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A sok sérült ellenére az utolsó húsz percben lőtt gólokkal könnyedén győzött a Vidi II a végig védekező Budafok ellen.
Továbbra is jó formát mutatnak Komjáti András tanítványai, az elmúlt hetek eredményes játékát követően ezúttal is könnyedén intézték el a Budafok csapatát. Pedig sok a sérült a Vidi II-nél, a legújabb maródi a gólerős Babos Barna, aki pénteken szenvedett könnyebb húzódást, ezért csak a kispadon foglalt helyet.
Az eltelt fordulókban csak egy pontot gyűjtött budafokiak a kezdő sípszótól kezdve a védekezésre koncentráltak, és sikeresen romboltak egészen a második félidő 70. percéig. Ekkor egy pontrúgás után Nagy Zsolt fejjel a kapunak csúsztatta meg a labdát, amely a kapufán landolt, a visszapattanó játékszerre pedig szintén Nagy érkezett elsőként, és a hálóba vágta (1-0). Öt perccel később egy formás támadás végén szintén Nagy talált a kapuba (2-0), majd már a hosszabbításban, a 92. percben két cserejátékos, az U19-es Molnár Máté és a korábbi válogatott játékos Vincze István fia, Vincze Viktor játszottak össze, és végül előbbi adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek (3-0).
Ezzel a sikerrel hat forduló után a Vidi II öt győzelemmel és egy döntetlennel áll, meccsenkénti hármas rúgott gólátlaggal.
![]() |
||
![](_files/news/small/14545_wzLVQDtix6.jpg)
A gyerekek legnagyobb örömére a Kecskemét elleni hazai meccsen debütált klubunk ifjúsági kabalája.
![](_files/news/small/14544_hSmEUx97Vp.jpg)
Fiatal támadónk ellen több komoly szabálytalanságot is elkövettek, a mérkőzés után kórházba is vitték kivizsgálásra, de ma már jobban érzi magát.
![](_files/news/small/14539_GiVLPRQmS4.jpg)
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
![](_files/news/small/14540_yzgOaR7NXj.jpg)
Zé Luis hajrában szerzett gólja jelentette a győzelmet, és egyben azt, hogy újra a tabella élére álltunk.
![](_files/news/small/14538_rTo7WMxk9e.jpg)
Csapatunk végig irányította a meccset, ellenfelünknek helyzete sem volt, gólt azonban nem láthattunk.
![](_files/news/small/12340.jpg)
Nagy Zsolt tavaly még az U19-es bajnokcsapat védője volt, néhány hete azonban az NB III-as csapatban új szerepkört talált neki Komjáti András vezetőedző.