Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Andjics és a klub közös megegyezéssel és baráti hangulatban bontotta fel a június 30-ig tartó szerződést.
Miután Marko szerződése lejár és bejelentette távozási szándékát, klubunk nem ragaszkodott hozzá, hogy kitöltse szerződését.
Marko Andjics először 2008. augusztus 2-án lépett pályára a Vidi színeiben, akkor a Disztl László által irányított csapat 1-0-ra legyőzte a Haladást. További 75 mérkőzésen lépett még pályára az NB I-ben, és összesen 5 gólt szerzett, legutóbb pont a Fradi elleni fiesztán, a negyediket, szabadrúgásból.
A szélső védőként mindkét oldalon bevethető játékos igazi közönségkedvenc volt. Ezt a szeretet ő is érezte: távozásakor köszönetet mondott szurkolóinknak a támogatásért, és sok sikert kívánt a csapatnak a következő szezonra és a kupameccsekre.
Andjics Cipruson, a Famagusztánál folytatja pályafutását, amihez sok sikert kívánunk!
Nézze meg az emlékezetes pillanatokat galériánkban!
![](_files/news/small/9117.jpg)
Védőnk szerint a hazai pályán remeklő Haladás veszélyes ellenfél lesz a vasárnapi bajnokin.
![](_files/news/small/8802.jpg)
Védőnk szerint a Haladás most "ideális" ellenfél lesz, a hétvégén pedig mindenképp nyernünk kell a lendületes MTK ellen.
![](_files/news/small/8341.jpg)
Hátvédünknek a szép őszi szezon mellett nagy örömet jelentett, hogy július végén megszületett első gyermeke is.
![](_files/news/small/7809.jpg)
9 forduló után a góllövőlista mellett a kanadai táblázatot is Alves vezeti, míg Nagy Dániel adta a legtöbb gólpasszt.
![](_files/news/small/7528.jpg)
9 gól és 8 gólpassz után brazil támadónk vezeti a rangsort Nagy Dani előtt.
![](_files/news/small/7370.jpg)
Polonkai jól van, Andicsnak kifordult a bokája, Horváth nem akart kockáztatni.