Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk eddig hét alkalommal nyert a Honvéd vendégeként, a legfontosabb siker azonban még csak most következhet!
A Videoton FC és a Budapest Honvéd eddig 82 alkalommal nézett farkasszemet a legmagasabb osztályban, az eddigi összecsapások a fővárosiak fölényét hozták. A Honvéd 40, a Videoton 27 alkalommal nyert 15 döntetlen mellett, a gólarány 126-86 ellenfelünk javára.
A fővárosban játszott 40 bajnokin csapatunk 7 győzelmet aratott, minden kétséget kizáróan a vasárnapi, 41. összecsapás lesz a legfontosabb kispesti fellépésünk, hiszen a nyolcadik siker aranyérmet jelenthet a Videotonnak! A piros-feketék eddig 26 alkalommal nyertek csapatunk ellen saját közönségük előtt, míg 7 találkozó döntetlennel zárult.
A két gárda legutóbbi, Bozsik Stadionban vívott derbije szintén döntetlennel ért véget, igaz, a márciusi 1-1 a Magyar Kupa negyeddöntőjében született. A visszavágót 4-0-ra nyerte a Vidi, a két csapat így vasárnap idei harmadik összecsapására készülhet.
Videoton FC - Honvéd 4-0 (Magyar Kupa) Összefoglaló:
A Honvéd elleni bajnoki góllövőlistát Novath György vezeti 5 találattal, csapatunk jelenlegi keretéből Farkas Balázs 2, Nagy Dániel és Andre Alves 1-1 alkalommal talált be a kispesti kapuba.
A Honvéd elleni góllövőlista:
5 gólos: Novath György
4 gólos: Nagy II János, Szabó József, Csucsánszky Zoltán, Horváth Ferenc
3 gólos: Wollek Tibor, Szalmássy Tamás, Karsai László, Burcsa Győző, Máriási Zsolt, Takács Lajos, Terjék Lajos
2 gólos: Kovács László, Zoran Kuntics, Tóth Balázs, Leo, Mario Bozic, Farkas Balázs
1 gólos: Balogh Károly, Burka Imre, Fejes Gábor, Májer Lajos, Palkovics István, Vadász Imre, Petres Tamás, László Csaba, Jónás Gyula, Sallói István, Németh Zoltán, Keresztúri András, Tóth Norbert, Pető Tamás, Donát Rajmund, Szabó Béla, Vancsa Miklós, Daniel Usvat, Julinho, Hercegfalvi Zoltán, Kriston Attila, Szabó Tibor, Disztl Dávid, Nagy Dániel, Csizmadia Csaba, Baranyai Tibor, Sitku Illés, André Alves, Présinger Ádám
Három találat öngól volt.
Polonkai: Bosszantó gólokat kaptunk
2011. Május 09.
Nem tudtunk ritmust váltani a második félidőben, ez volt a baj - állította a középpályás.
Videó: Négy gól esett a kispesti bajnokin
2011. Május 09.
Csapatunk 2-2-re végzett a Bozsik Stadionban, tekintsék meg a Honvéd elleni meccs összefoglalóját.
Így látták az edzők a Honvéd-Videoton mérkőzést
2011. Május 08.
Supka Attila szerint mindent kihoztak a játékosai a találkozóból, dr. Mezey úgy érzi, reális lehetett volna a győzelem.
Budapest Honvéd - Videoton FC 2-2
2011. Május 08.
Várni kell még néhány napot a bajnokavatásra, csapatunk "csak" döntetlent játszott a Bozsik Stadionban. Idézze fel a mérkőzést online tudósításunkban!
dr. Mezey: Bajnoknak kell lennünk a hétvégén! - Videó
2011. Május 06.
Vezetőedzőnk a bajnoki címet biztossá tevő győzelmet vár a Bozsik Stadionban.
A vasárnapi játékvezető: Andó-Szabó Sándor
2011. Május 05.
A tavaly nyáron életmentő műtéten átesett, 31 éves békési játékvezető dirigálja a Honvéd elleni mérkőzésünket.



















