hu en
2010. Október 04. 10:50
A vezetőedző válaszol: rotációban védenek-e kapusaink?

A szezonnyitót követően Bozsovics egy időre kiesett a csapatból, helyét Tujvel vette át. Rotáció, vagy más szempontok alapján dől el, ki véd?

- Az idei szezonban Bozsoviccsal indultunk, mint első számú kapus, akire hosszú távú megoldásként számítottunk ezen a poszton - magyarázta dr. Mezey György. - Válogatott, nagy múlttal rendelkező hálóőrről beszélünk, aki az utolsó, Partizánban töltött évében mindössze öt gólt kapott. Ráadásul láttuk is, Disztl Péter maga nézte meg a játékost Belgrádban. Mondhatjuk, biztosra mentünk. A szezonnyitón, Siófokon aztán egy igen szerencsétlen gólt kapott be, ami amúgy mindenkit megviselt volna. Akkor jobbnak láttam, ha néhány hétre pihen és helyette Tujvel véd. Őt nem éreztem annyira biztosnak - követett el kétszer-háromszor olyan hibát, mint amilyet az elmúlt szezon zárómeccsén, Győrben. Emlékezzünk rá, akkor azzal a találattal győzött a Győr és lett bronzérmes. Úgy látom, Tujvel túlzottan reagál egy-egy mozdulatra és helyezkedési problémákkal küzd, aminek köszönhetően egy-két gólról le is maradt. Miután Bozsovics ismét magára talált, s ebben nagy szerepet játszottak azok az Eb-selejtező mérkőzések, amelyeken gólt sem kapott a montenegrói válogatottal, sőt a hírek szerint csapata egyik legjobbja volt, ismét visszakapta a helyét a csapatban. Harmadik kapusunkra, Sebők Zsoltra tekintek tulajdonképpen második számú portásként, aki ha kell, azonnal beszáll. Az viszont, hogy hétről hétre ki ül a kispadon, az mindig az adott mérkőzéstől, illetve a kapus formájától függ.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek