Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A "kicsik" délelőtt, a "nagyok" délután csatlakoztak ismét a kerethez.
Miután tegnap mind az olimpiai-, mind pedig az A-válogatott lejátszotta második európa bajnoki selejtező mérkőzését, nagyjából egyheti távollét után visszatértek válogatottjaink. Gosztonyi András a héten már Sóstón edzett, miután a bosnyákok ellen eltiltás miatt nem léphetett pályára, így korábban elhagyta a válogatottat. Lencse László és Szakály Dénes a délelőtti tréningen csatlakozott a kerethez, s a mérkőzések után szokásos regenerációs munkát végezték. Három felnőtt válogatottunk közül Lipták Zoltán és Elek Ákos csak a délutáni edzésre érkezett meg. Lázár Pál viszont a mai délelőttöt a kórházban töltötte, miután a Moldova elleni mérkőzést követően fájlalta a térdét. A vizsgálatok megállapították, hogy szerencsére nem sérülés okozta a fájdalmat. Egyetlen, még mindig távollévő játékosunk Mladen Bozsovics, aki az elmúlt időszakban a montenegrói csapat kapuját őrizte az 1-0-s győzelemmel zárult, Wales elleni, illetve a hasonló eredménnyel végződött, Bulgária elleni Eb-selejtezőkön. A keret péntekre teljes lesz.
Már a Szolnok elleni csapat kialakításának jegyében zajlott a ma délutáni tréning, amelyen az első keret tagjai az NB-II-es gárda ellen játszottak kétszer harminc percet. Immár tehát mindenki teljes mértékben a vasárnap esedékes bajnokira koncentrál.
![](_files/news/small/10074.jpg)
Hidvégi végleg, Szakály 1 évre kölcsönbe került Zalaegerszegre.
![](_files/news/small/10072.jpg)
Két év után, közös megegyezéssel bontott szerződést klubunk a játékossal. Egyelőre még nem tudni, hol folytatja pályafutását.
![](_files/news/small/10068.jpg)
Fiatal támadónk Gyurcsó csapattársa lesz Kecskeméten.
![](_files/news/small/7548.jpg)
Szakály Dénes szerint az olimpiai válogatott játékosai átérzik, mekkora csalódást okoztak.
![](_files/news/small/7546.jpg)
A győzelem nagyon kellett a felnőtteknek, míg az U21-es válogatott teljesítménye csalódás.
![](_files/news/small/7541.jpg)
Ezúttal is három játékosunkat szerepelt a kezdőcsapatban, és a válogatott – jobb második félidejének köszönhetően – legyőzte Moldovát.