Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Hidvégi végleg, Szakály 1 évre kölcsönbe került Zalaegerszegre.
Az átigazolási időszak végéhez közeledve biztossá vált, hogy Hidvégit leigazolta a ZTE, míg fiatal középpályásunk - Szakály Dénes - jövő nyárig kölcsönjátékosként folytatja a zalai együttesben.
Sok sikert kívánunk nekik!
A csapat már a kilencedik napját tölti Olaszországban. Ezúttal védőnket, Hidvégi Sándort kérdeztük, mik a tapasztalatai a felkészülésről.
Nagy Dániel és Szakály Dénes is Olaszországban tervezi rövid nyaralását az idén.
Középpályásunk szerint a tavalyi ezüst után idén csak a bajnoki cím lebegett a csapat szeme előtt.
A Zalaegerszeg meccs óta vasárnap, az NB II-ben játszott először, s bekerült a Kaposvár elleni MK visszavágó keretébe is.
Védőnk egy nyugodt, de támadóan fellépő Rákóczira számít az MK elődöntő visszavágóján.
Egyesek szerint a motiválatlanság, míg mások szerint az egyéni hibák okozták a csapat vesztét a Haladás ellen.