Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
U19-es nemzeti csapatunk középpályásunk góljával vezetett, de végül Izrael nyert a Vilotics Emléktorna zárónapján.

Az ukránok legyőzése után csapatunk a második hely megszerzéséért lépett pályára Izrael ellen. Szepessy László szövetségi edző mindkét Vidi labdarúgónak a kezdőcsapatban szavazott bizalmat, Szolnoki Roland és Ponczók Csaba (képünkön) is végigjátszotta az Izrael elleni találkozót. Válogatottunk az első félórában fölényben játszott, és a 33. percben Ponczók Csaba góljával megérdemelten szerzett vezetést. Az izraeliek azonban a 40. percben egy magyar szöglet után vezetett kontra végén egyenlítettek, ezzel döntetlennel zárult a félidő. A fordulás után egy peches találattal fordított az ellenfél: az 51. percben Jagodics Márk öngóljával lett 1-2 az állás. A folytatásban a mieink felvállalták a nyílt támadójátékot, több kihagyhatatlannak tűnő helyzetet is kialakítottak, ám sorra elpuskázták a lehetőségeket. Az eredmény a lefújásig már nem változott, ellenfelünk 2-1-re nyert, így a mieink a harmadik helyen zárták a tornát Szerbia és Izrael mögött.
| A magyar csapat Izrael eleni összeállítása: Nacsa Péter - Szolnoki Roland, Baráth Botond, Jagodics Márk, Tóbiás Zsolt (Farkas Márk, 53.) - Németh László (Windecker József, 69.), Batizi-Pócsi Balázs (Horváth Barna, 77.), Czár Richárd - Skriba Máté (Ugrai Roland, 46.), Volent Roland (Kovács István, 53.), Ponczók Csaba | ||
Jó ütemben halad Szolnoki rehabilitációja
2011. Szeptember 01.
Két hét múlva, akár már teljes értékű munkát is végezhet a Vidi fiatal játékosa, szeptember végén pedig már ismét játszhat.
Ponczók Csaba máshol folytatja
2011. Augusztus 09.
Közös megegyezéssel bontott szerződést klubunk a játékossal.
Szolnoki bemutatkozott az élvonalban
2011. Július 24.
A Vidi fiatal játékosa tavaly még az U19-ben és az NB II-ben játszott, vasárnap délután bemutatkozott az NB I-ben.
Szolnoki Rolanddal szerződést hosszabbítottunk
2011. Július 07.
A tehetséges fiatal játékos hároméves szerződést írt alá csütörtökön este.
Vereséggel nyitott az U19-es válogatott
2011. Június 01.
Szolnokit a 71. percben két sárgalappal állították ki, így ő biztosan nem játszhat a csütörtöki folytatásban.
Mind a négy vidis utazhat Törökországba
2011. Május 27.
Izing, Szolnoki, Elek Bence és Farkas ott lesz az U19-es válogatott jövő heti EB-selejtezőin



















