Atletizált és úszott is, hosszú távon mégis a futballban találta meg azt, amit keresett. Hét évesen, a BVSC-ben ismerkedett meg a sportág alapjaival, ahonnan egy válogatást követően a BFC-hez került. „Kicsit más volt ott a felkészítés, mint a többi egyesületnél, hiszen nálunk a foci mellett úszó-, és futóedzéseket is tartottak, nagy hangsúlyt fektettek a dinamikára, a hajlékonyságra, a gyorsaságra. Az utánpótlás évek legmeghatározóbb személyisége számomra Salkovics Gábor volt – jelenleg a Honvéd utánpótlás vezetője -, akitől nagyon sokat tanultam nem csak a sport terén, de nagymértékben befolyásolta a gondolkodásmódomat, az életszemléletemet. Első felnőtt szerződésemet aztán a Rákosszentmihályi AFC-ben, egy NB-III-as csapatban kaptam, 17 évesen”, mesélte szinte egy szuszra a védő.

Innen vette őt kölcsön a Győri ETO, ahol 2004 és 2006 között játszott, majd a további állomások a Soroksár, a Jászberény és az MTK csapatai voltak. Mivel az első két együttes a második vonalban szerepel, Hidvégi első NB-I-es mérkőzése, értelemszerűen az MTK-hoz kötődik: 2009 februárjában mutatkozott be a Kaposvár ellen. „Hosszú, rögös utat tettem meg az NB-I-ig, ezért van az, hogy viszonylag későn, 26 évesen kaptam lehetőséget először a legmagasabb osztályban. Mindvégig tudtam azonban, hogy eljön majd az én időm. A türelem és a kitartás amúgy is alaptulajdonságom. Ha kitűzök magam elé egy célt, addig megyek, küzdök, amíg el nem érem. Egyébként pedig az említett rögös út arra is megtanított, hogy helyén tudjak kezelni mindent, s megbecsüljem azt, amit elértem. Ilyen szempontból örülök neki, hogy így alakult az életem és nem az ölembe hullott a siker.”, mondta a játékos.

Kitartásának és türelmének tehát meglett a jutalma, sőt az MTK-ban hamarosan alapemberré is vált. Olyannyira, hogy a legutóbbi, 2009-2010-es szezonból egyetlen percet sem hagyott ki, ami egy bekk esetében nem kis szó. Gyors ütemben felfelé ívelő pályafutásáról mondták többen is: villámkarrier. „A Videotonhoz történő igazolásom egy újabb lépést jelent. Ehhez kötődően megvannak az újabb tervek: szeretnék Fehérváron is alapember lenni, és bajnokságot nyerni”, fogalmazta meg Sándor a rövidtávú célokat, a hosszú távúakkal kapcsolatban azonban már óvatosabb volt. „Az ember mindig arra törekszik, hogy a legtöbbet hozza ki magából. Ha tudok olyan jól játszani, nem hangzana rosszul egy külföldi szerződés, illetve a válogatott kerettagság. Ezeket viszont egyelőre még nem tartom reálisnak, tehát nem is célként lebegnek a szemem előtt, inkább arra gondolok, hogy jó teljesítménnyel esetleg elérhetők lesznek. Hogy egyik barátomat, a szintén futballista Pákolicz Dávidot idézzem, remélem, pályafutásom szebbik része még előttem áll!”

Talán az sem meglepő, hogy Hidvégi Sándor sem hátvédként kezdte pályafutását, hanem – mivel ballábas - baloldali szélsőként, bár Győrben már mind a két poszton játszatták. Jászberényben, Sándor István kezei alatt vált belőle teljes mértékben védő. „Talán a középpályán eltöltött idő lehet az oka annak, hogy inkább támadó szellemű játékosnak tartom magam, szívesen megyek fel a baloldalon, hogy segítsem a támadásokat, ha mással nem, hát azzal, hogy megbontom a védők figyelmét. Ha valaki azt kérdezi, melyik posztot szeretem inkább, azt mondom, teljesen mindegy. De ha már kijött a szó a jászberényi időszakra és korábban megemlítettem Salkovics Gábor nevét, itt el kell mondjam, hogy Sándor Pista bácsinak is sokat köszönhetek, csakúgy, mint aztán később Garami Józsi bácsinak is”, tette hozzá Hidvégi.

Az említett szakemberek mellett persze meghatározó szerepet játszott a hátvéd életében a család is, a már emlegetett, válogatott pólós édesapa és a szintén válogatott, sprinter édesanya. Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból azonban az iker húgokat sem, akik közül Ildikó az öttusában jeleskedett, egyéni junior bajnoki címmel is büszkélkedhet. Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a nagypapát, aki hosszú ideig játékvezetőként tevékenykedett a honi futballban. „Sosem próbálták a szüleim rám beszélni egyik sportot sem. Egész kicsi koromban levittek ugyan úszni és jelen volt az életemben az atlétika is valamilyen szinten, de a döntést, hogy milyen sportot választok, tulajdonképpen rám bízták. Szoktam-e tőlük tanácsot kérni? Édesapám sajnos már meghalt, édesanyám pedig nem egy meccsrejáró típus. Ha a tévé közvetíti a mérkőzésünket, néha megnéz egyet-egyet, de csak ritkán fordul elő, hogy tanácsot kérek tőle egy-egy speciálisan atlétikai kérdésben. A húgaim pedig élik a saját életüket”, magyarázott a játékos.

Ami a hátvéd saját családját illeti, egyelőre nőtlen, bár barátnője van, akivel Budapesten él albérletben. Szabadidejében a fiatalok megszokott életét éli: társaságba jár, barátokkal találkozik, akikkel beülnek valahová enni, beszélgetni, esetleg bowlingoznak. Kifejezett hobbija nincsen. Jelenleg arra készül, hogy tisztességesen megtanuljon egy nyelvet, amely hasznos lehet nem csak a futballban, de a privát életében is. „Ebben is haladok, csakúgy, mint az itteni beilleszkedésben. Egyre jobban magamra találok és úgy érzem, hétről hétre jobban megy a játék”, mondta Sándor a beszélgetés mintegy zárásaként.