2010. október 29. – ekkor szenvedett csapatunk utoljára vereséget, nagy meglepetésre hazai pályán, a Budapest Honvéd ellen. Ha utánaszámolunk, ez tizenegy fordulóval korábban történt, még a bajnokság 12. körében. A hosszú veretlenségi sorozat megszakadása miatt játékosaink egyáltalán nem voltak boldogok tegnap, igencsak csendesen telt a hazafelé út Szombathelyről Székesfehérvárig. A két és fél óra alatt elég idő akadt arra, hogy kivesézzék, vajon mi hiányzott a Haladás elleni mérkőzésből, mi lehetett a verség oka? Abban mindannyian megegyeztek, hogy nagyon sajnálják a történteket, hiszen készültek erre a bajnokira, ám ezt leszámítva, több ponton is eltértek a vélemények.

„Amióta a Videotonban játszom, ennyit még egyetlen egyszer sem kellett védekezzek” – állapította meg Lipták Zoltán. „A Haladás gyakorlatilag végigtámadta a meccset, különösen a második félidőben éreztem úgy, hogy egyfolytában jönnek. Vélhetően, másként alakult volna a játék képe, ha Lencse berúgja azt az óriási ziccerét, ám ezen már kár rágódni. Annak ellenére, hogy a felkészítésben nem volt hiba, a Mester megmondta, hogyan álljunk hozzá a meccshez, végül mégis azon buktunk el, hogy a hazaiak motiváltabbak voltak, mint mi.”

A csapatkapitány véleményét mások is osztották, így például a 64. percben beállt Polonkai Attila, aki mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy valamilyen érthetetlen okból nem a megszokott, rövidpasszos, sokat mozgó, gyors játékot játszotta a csapat, ugyanakkor látszott, nem érezték a ritmust, nem tudták elkapni a fonalat.

Elek Ákos első nekifutásra annyit jegyzett meg, hogy több gólt kellett volna rúgnunk, mint az ellenfélnek. Aztán persze komolyabbra fordította a szót: „A Mester valamikor azt mondta, ha megmarad az a belső tartásunk, ami a Fradi, vagy éppen a Zalaegerszeg meccsen jellemzett minket, akkor továbbra is a jó úton járhatunk, ha viszont nem, akkor érhetnek minket meglepetések. Most leginkább ezek a szavak visszhangzanak bennem. Szerencsére sok idő nem marad a búslakodásra, hiszen szerdán már kupameccset játszunk, tehát tovább kell lépnünk.”

Voltak, akik fentiekkel ellentétben nem a küzdeni vágyás hiányában látták a hibát. „Szerintem megvolt a kellő hangulat, az akarat bennünk” – mondta Sándor György. „Az öltözőben a meccs előtt úgy éreztem, mindenki pozitívan áll hozzá az előttünk álló feladathoz. Nem tudom, nem értem, mi történt, illetve azt, hogy mi nem történt. Az első félidőben még viszonylag kiegyenlített játék folyt, ám a másodikban egyértelműen a szombathelyiek domináltak. Mi nem ehhez vagyunk szokva. Ugyanakkor nem fociztunk, inkább rugdostuk a labdát. Erre szokták mondani, ötlettelenül játszottunk.”

Farkas Balázs ezúttal röviden, de lényegre törően fejezte ki a véleményét: „Sajnos, csapatként sem működtünk tökéletesen, de támadásban és védekezésben is követtünk el egyéni hibákat, a mérkőzés fordulópontjaiból pedig rosszul jöttünk ki. Én ezekben látom a vereség fő okát, s nem gondolnám, hogy a motivációnkkal lett volna baj, még ha kívülről így is látszott volna.”

Vaskó Tamás volt talán az egyik leginkább csalódott játékos, aki igen markánsan fogalmazott: „Ha valakit nem motivál eléggé a kitűzött cél, a bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése, amelyre minden esélyünk megvan, sőt még az ezzel járó prémium sem, az most szóljon, szerintem akadnak, akik szívesen átvennék a helyét. Sajnos többekből is hiányzott az alázat ezen a mérkőzésen, pedig pont az ilyen nehéz ellenfelek ellen, idegen pályán kellene megmutatnunk, mit tudunk, és jobban kellene küzdenünk. Elvesztettünk egy csomó párharcot, ráadásul csak lődörögtünk a pályán és még csak a saját játékunkat sem játszottuk. Nagyon mérges vagyok, amiatt, hogy legalább egy döntetlent nem tudtunk elérni egy nálunk gyengébb csapat ellen. Ugyanilyen nehéz lesz a hátralévő pár meccsünk is, és ha nem tudunk változtatni, gondok lehetnek. Tíz pontot azért gyorsan el lehet szórakozni…”

Hidvégi Sándor szerint az az egymásért küzdés és a másik segítése hiányzott leginkább Szombathelyen, amely az Üllői úton fantasztikus győzelemhez segített minket.

Egy szó, mint száz, ez a mérkőzés elúszott, de ahogy vezetőedzőnk, dr. Mezey György fogalmazott az értékelésében, a vereség a legnagyobb tanítómester. Játékosainknak pedig mindössze két napja maradt arra, hogy levonják a következtetéseket és szerdán már ismét egy motivált, egymásért küzdeni tudó, harcos Videoton fusson ki a kaposvári pályára.