Amikor kinyílik az ajtó, a Muggsy névre keresztelt, 13 hetes beagle kölyök rohan elénk és élénk farkcsóválással esik neki a friss nadrágszáraknak. Megérkeztünk Gosztonyi Andrásékhoz.

Rend és tisztaság fogad a belváros közeli lakásban, ahová András nem régen költözött be barátnőjével, akinek nem mellesleg van fehérvári futballkötődése, édesapja ugyanis megfordult a Vidiben is. Jó választás, mondhatják a szurkolók. Nos, középpályásunknak is lehetnek fehérvári emlékei, hiszen válogatott kosárlabdázó édesapja a Videotonban pattogtatta a labdát a 90-es évek elején. Ugyanakkor, édesanyja tizenhárom évig erősítette a Kaposvári Izzó élvonalbeli röplabda együttesét. Ma már talán kézenfekvő, hogy elsőszülöttjükből futballista lett és nem kosárlabdázó, habár Andris tizennégy éves koráig mind a két sportot űzte. Végül aztán a focit választotta, s úgy tűnik nem döntött rosszul. – Örökmozgó gyerek voltam, ezért vitt el édesapám először kosarazni, aztán miután még mindig sok volt az energiám, arra gondolt, választ mellé egy másik sportot is, a kettő talán kielégíti a mozgásigényemet. – elevenítette fel a kezdeteket játékosunk. – Akkoriban hét éves voltam, s mindez szülővárosomban, Kaposváron történt. Amikor tizenkét évesen elérkezett a nagypályára lépés ideje, a Mézga FC-ből a Rákócziba kerültem.

Tehetsége már fiatalon megmutatkozott, el is csábították a Sándor Károly Akadémiára, Agárdra. Korán megszokta, hogy idősebbek között mozogjon, hiszen szinte mindig „feljebb” játszott és tizenhat évesen már a felnőttek között is többször megfordult. Az első osztályban is az MTK színeiben mutatkozott be. - Élénken él bennem az a Győr elleni mérkőzés, amely gólnélküli döntetlenre végződött, de volt két olyan helyezetem, amikor eldönthettem volna a meccs sorsát – emlékezett vissza. - Sikerült megkapaszkodnom a felnőttek között, bár nyilván kezdetben sokat szerepeltem még az NB-III-as csapatban. Később azonban csereként egyre többször kaptam lehetőséget az első csapatban, majd alapemberré váltam.

Eredetileg irányító középpályásként játszott csapataiban, ám Agárdon kikerült a bal szélre. De szerepeltették csatárként és futballozott az ék mögött is. A Videotonban ehhez képest újabb poszt következett, jobb szélen láthattuk többször is. András maga sem tudja még, melyik is az igazi helye, de ahogy mondta, ott játszik, ahová küldik, és azt csinálja, amivel megbízzák. Kétlábas, az sem okoz gondot, ha ballal kell lőnie. - Jól fejelek, szerintem elég gyors vagyok és megy a cselezés is. Fiatalként nyilván minden téren sokat kell még fejlődnöm, de leginkább talán a védekezés terén adódnak hiányosságaim – tette még hozzá.

Eddigi pályád csúcsának a 2009-es U20-as világbajnokságot tekinted? - kérdeztem én, miután szerényen hallgatott élete eme sikeréről. Igen – válaszolta András –, bár nekem legalább akkora siker, hogy a 2009-2010-es idényben tizenkét meccsen rúgtam öt gólt és adtam három gólpasszt az MTK-ban. Arról nem is beszélve, hogy ilyen fiatalon játszhattam a Juventus ellen a Serie A-ban, Olaszországban.

Erre a Bari színeiben adódott lehetősége, ahová kölcsönbe került a fővárosi egyesülettől. – Nekem nagyon bejött a déli életstílus – összegezte tapasztalatait. – Nem mondok újat, a foci ott kint szent dolog, egészen más a meccsek hangulata és az emberek hozzáállása, de ezt személyesen is megtapasztalni fantasztikus dolog! A nyelvvel akadtak némi gondjaim, mert én nem beszéltem az olaszt, ott viszont kevesen beszéltek angolul. Az ott töltött fél év végére azonban már egészen jól megértettem magam olaszul is. Sajnos sok lehetőséget nem kaptam, a Siena ellen 20 percem, a Juve ellen 25 percem volt és nagyjából tízszer voltam csapatban.

A kölcsönszerződés lejárta után a Bari nem élt az opciós jogával, így András hazaköltözött. Tervei, mint minden hozzá hasonló fiatalnak, bőven vannak. Az U17-es válogatottól még hazaküldték annak idején, ám később ott volt az U19, majd az U20 legjobbjai között, legutóbb pedig Róth Antaltól kapott meghívót az olimpiai válogatottba. Természetesen szeretne a felnőtt nemzeti tizenegyben is játszani. Itt, Fehérváron, minél több játéklehetőséget vár, amiért tudja, hogy keményen meg kell küzdenie, hiszen Nagy Dani a vetélytárs. No, és persze cél a bajnoki arany. Ahogy ő fogalmazott, a Videotonnak csak a dobogó legfelső foka lehet a célja az idén, és nincsen „de”! Aztán majd egyszer talán vissza egy külföldi bajnokságba. Egyelőre azonban itt tarts, s hogy idáig eljuthatott, az a kiváló családi hátterének is köszönhető. – Sport-családban nőttem fel, a szüleim tudták, tudják mit jelent élsportolónak lenni. Mindig, mindenben támogattak, segítettek és teszik ezt most is. Mindezek okán, őket tekintem példaképeimnek. Van amúgy egy fiatalabb fiú és lány ikertestvérem. Az öcsém úszik és újságírónak készül, kiválóan beszél már most angolul és nagyon jófejű gyerek. A húgom Down-kóros, de tulajdonképpen ő is teljes éltet él. Büszke vagyok a családomra, mindenkinek ilyet kívánok!- összegezett játékosunk.

A foci mellett a másik fontos kihívás Gosztonyi András számára, a tanulás. Még nem fejezte be a középiskolát. Hat éves kora óta egyébként ugyanannak a kaposvári, 12 évfolyamos iskolának a tanulója, ragaszkodik az intézményhez. Jelenleg 11. évfolyamos osztályvizsgáira készül. Már amennyire ideje engedi az edzések és mérkőzések mellett, de azt mondja, nem lesz gond, menni fog. Csakúgy, mint a bajnokság megnyerése.