hu en
2011. Június 02. 21:20
U21: Megvan az első győzelem Toulonban!

Gosztonyi András adta az első gólt érő passzt olimpiai válogatottunk nyitómeccsén, Kína ellen.

Róth Antal edző gyomorrontás miatt a kispadtól távol töltötte az első mérkőzést azon a touloni tornán, amelyen meghívásos alapon nyolc U21-es válogatott vesz részt, s amelyen - ahogy arról a vidi.hu is beszámolt - a magyarok Kínával, Mexikóval és Franciaországgal kerültek egy csoportba. Az első akadályt sikerrel vette együttesünk, hiszen a kínaiakat ma délután  Katona, Futács és Eppel góljaival 3-0-ra győztük le. Katonának egyébként éppen középpályásunk, a fiatal Gosztonyi András varázsolta a fejére a labdát a 42. percben. "Jól indult számunkra a torna, s bár a kínaiakról nem sokat tudtunk a mérkőzést megelőzően, sikerült legyőznünk őket" - értékelt Gosztonyi. "Ellenfelünk végig küzdött, hajtott, nem mondanám, hogy könnyen adták a bőrüket, ám egyértelműen jobbak, kreatívabbak voltunk és többet is birtokoltuk a labdát. Szerintem, az eredmény jól tükrözi a meccs képét. Róth Antal hiányzott ugyan a kispadról, ám ez nem volt befolyással a játékunkra, ráadásul szerencsére már a találkozó után, egy kórházi kivizsgálást követően ismét csatlakozhatott hozzánk."

Olimpiai válogatottunk következő csoportmérkőzését szombaton játssza Mexikó ellen.

     
 

Kína - Magyarország 0-3
A magyarok összeállítása: Gulácsi Péter - Szokol Zsolt, Fiola Attila, Kádár Tamás, Katona Máté - Kiss Máté, Simon Ádám - Gosztonyi András, Balogh Balázs (Balajti Ádám, 52.), Simon Krisztián (Bódi Ádám, 56.) - Futács Márkó (Eppel Márton, 80.)

 
     
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek