Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vicces képek a Facebookról: az Albacomp irányítója Vidi-mezben, csapatunk támadója pedig Albacomp szerelésében.
A két sportoló barátságának kezdete hosszú időre nyúlik vissza, annak ellenére is, hogy 10 év korkülönbség van Simon és Gosztonyi között. Kaposváron születtek és kezdtek el sportolni, ma viszont mindketten Székesfehérvár sportéletének meghatározó alakjai: Simon Balázs a bajnoki ezüstérmes Albacomp irányítója, míg Gosztonyi a bajnok Videoton FC meghatározó játékosa.
Gyakran látogatják egymás mérkőzéseit, így nem csoda, hogy a nyári szünetben saját csapatuk mezével lepték meg egymást. A poén persze akkor ül igazán, ha a lelátókon is így jelennek majd meg, igazi szurkolóként!
A mieink 10 perc alatt eldöntötték a Liechtenstein elleni meccset.
A Vidi két játékosa ma este újra pályára léphet, míg Kovács eltiltás, Farkas Norbi pedig sérülés miatt nem utazott el a válogatottal.
Ráadásul a győztes gólt is fehérvári játékos szerezte. Honlapunknak mindhárman exkluzív interjút adtak a mérkőzést követően.
A Sóstói Stadionban rendezett Eb-selejtező mérkőzésen három játékosunk is a kezdőben kapott helyet.
Az A-válogatott Csehországgal játszik, U21-es csapatunk Törökországot fogadja. A fiatalok Kozármislenyben zárják a szezont.
Június 1-jén, pénteken 17 órakor a Sóstói Stadion ad otthont a Magyarország - Törökország U21-es EB-selejtezőnek.