Nem véletlenül írom a fenti mondatokat, hiszen a nagyatádi illetőségű família mindennapjai része a labdarúgás: az édesapa az utánpótlással foglalkozó futballedző, az édesanya annak idején kézilabdázott, de főiskolás évei alatt maga is megszerezte a foci tréneri képesítést, a fiúk pedig a honi élmezőny két meghatározó klubjának, a Debrecennek, illetve a Videotonnak a játékosai. Az idősebb, Péter több bajnoki cím tulajdonosa, míg a fiatalabb Dénes előtt az idei szezonban ott volt a lehetőség. Végül nem sikerült. Neki nem, de bátyja a csapatával triplázott, hiszen a bajnoki arany mellett a Debrecen együttesével begyűjtötte a Ligakupa elsőséget, valamint a Magyar Kupa győzelmet is. Joggal büszke tehát gyermekeire a pedagógus házaspár, s velük együtt egész Nagyatád, ahol úton-útfélen megállítják őket, s gratulálnak nekik. Vajon hogyan élte meg „Dini” és az idősb Szakály a bajnokságot és annak végkimenetelét?

- A fiúk sosem bántották egymást, jó testvérek, s a családi hangulatra sem nyomta rá a bélyegét a bajnokság hajrájának feszültsége – mondta Szakály Gyula. – Ha visszatekintek az időben, először azért szurkoltunk, hogy az egyik fiúnk magyar bajnok legyen. Aztán ahogy ez sikerült, meg azért, hogy a másiknak is sikerüljön ugyanez. A feleségem és köztem sosem volt vita a „kinek szurkoljunk” kérdésében, de őszintén megmondom, én az idén a Videotonnak szorítottam. Amikor az elmúlt szezon végén Nagy Dániel gratulált nekem Péter bajnoki aranyához, azt kívántam Daninak, a következő idényben nyerjen ő a Videotonnal! S ezt komolyan is gondoltam. A feleségem anya lévén inkább azért drukkolt, hogy a srácok minél több lehetőséget kapjanak a pályán és bizonyítani tudják, helyük van a csapatukban.

- A szüleim minden hazai mérkőzésünkön kint voltak a Sóstói Stadionban, a Vasas mérkőzést kivéve, de azt is csak azért hagyták ki, mert hétköznapra esett – fűzte hozzá Dénes. - Sőt, azokra az idegenbeli meccsekre, amelyeket Nagyatádhoz viszonylag közel rendeztek, szintén elkísérték a csapatot. A győri meccs óta még nem voltam otthon, így a nagy „elemző” beszélgetésre, eddig nem került sor. Természetesen felhívtam őket, ahogy Pétert is, akinek gratuláltam a sikereihez. Csak annyit mondott: kösz, Tesó! Anyukám persze bíztatott, hogy ne keseredjek el, hiszen fiatal vagyok még, de egyébként sem sokan mondhatják el magukról azt, hogy ezüstérmesek.

- Dénes érzékeny típus, időről időre bíztatni, motiválni kell – folytatta az édesapa. – Az a benyomásom, jobban megviselte lelkileg, hogy tavasszal kevesebb lehetőséget kapott dr. Mezey Györgytől, mint az, hogy „csak” a második helyen futott be a Videoton a bajnoki pontvadászatban. Amúgy Péternek is volt olyan időszaka a pályafutása alatt, amikor kevesebb szóhoz jutott a mérkőzéseken. Aki sportol, annak az életében természetes, hogy vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Biztosra veszem, hogy Dénes is túljut majd ezen az időszakon és kiharcolja a helyét a csapatban. Kitartó gyerek.

Kihagyhatatlan kérdés, vajon hogyan látja Szakály Gyula a nemzetközi szereplés esélyeit, mind a Debrecen, mind pedig a Videoton kapcsán?

- A Videoton fejlődése, a vezetőedző építkezése látványos volt ebben az idényben. Pontosan úgy van, ahogy dr. Mezey György megmondta: a jövő csapata épül Fehérváron és én nagyon bízom abban, hogy megfelelő erősítés után, de a csapat magját megtartva, a Vidi maradandót alkot az Európa Ligában. Csak csendesen jegyzem meg: szerintem jobban szerepel majd, mint a Debrecen a BL-ben.