Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Gianni Dellacasa csapatának tavaszi mérlege: 2 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség.
A számok azt mutatják, a Vasasnak szinte „mindegy”, hogy otthon az Illovszky Stadionban, vagy idegenben lép pályára. A piros-kékek az őszi szezont a 10. helyen zárták – akkor még Mészöly Géza volt az edző -, a 15 meccsen 6 győzelem, 1 döntetlen és 8 vereség, 23-36-os gólkülönbség szerepelt a táblázaton a nevük mellett.
Tavasszal az új edzővel, Gianni Dellacasával a kormányrúdnál biztonságosabb, kiszámíthatóbb, ugyanakkor bátortalanabb, kevésbé kockáztató lett a Vasas. Pénteki ellenfelünk a 2010-ben lejátszott 12 bajnokiján kétszer nyert, négyszer szenvedett vereséget, és a meccsek felén (!) hatszor, döntetlent játszott. A biztonságot célzó tavaszi játékot mutatja a gólkülönbség, a 14-18 is.
A Vasas teljesítménye annyira kiegyensúlyozott lett, hogy gyakorlatilag mindegy, otthon, vagy idegenben lép-e pályára Dellacasa csapata. A két győzelemből egy hazai (DVTK) és egy idegenbeli (MTK), a négy vereség esetében is éppen fele-fele az arány (otthon: Nyíregyháza, KTE, idegenben: Kaposvár, DVSC), és ugyanez a helyzet a remiknél is. Végh Zoltánék otthon „ikszeltek” a Haladással, a Honvéddal és a Pápával, idegenben a Ferencvárossal, a Pakssal és a Győrrel.
Mindezek alapján, aligha tévedünk, ha bekkelő, „szigorúan” védekező Vasasra számítunk pénteken. De, az angyalföldiek tavaszi, idegenbeli eredményei közül az MTK elleni 3-2, a Győrben, valamint az Üllői úton elért 1-1 azt mutatja, a góllövésről sem mondanak le, nem a kapott gólelkerülése az egyetlen cél.
A gólkirályi címet továbbra is odaadná a bajnoki aranyért.
Sándor György fejben már az Újpest elleni mérkőzésre készül.
A legnagyobb siker az az egység, amely a csapat és a közönség között kialakult.
Giovanni Dellacasa, a Vasas mestere, higgadtan és tárgyilagosan értékelt a mérkőzés után.
A Videoton FC - Nikolics két góljával, valamint Sándor találatával - 3-0-ra nyert a Sóstói Stadionban.
A honlapunkon kiírt szavazáson Nikóra szavaztak a legtöbben.