hu en
2010. Május 12. 18:04  -  Wéninger Ákos
Présinger Ádám felépült sérüléséből

A Vidi junior-világbajnoki bronzérmes hátvédje a hétvégén már pályára léphet.

Május 2-án a Vidi II - Kozármisleny mérkőzés 32. percében szerencsétlen sérülést szenvedett Présinger Ádám, aki nem is tudta folytatni a játékot és akkor még úgy tűnt a fiatal hátvéd súlyosabb sérülés áldozata lett. Azonnal kórházba szállították, ahol megállapították, hogy részleges bokaszalag szakadást szenvedett. Szerencsére egy hét pihenő után a sérülése teljesen rendbejött, a héten már teljes erőbedobással készül a hétvégi bajnoki fordulóra. Valószínűleg ezúttal is a Vidi II-ben lép majd pályára „Pré”, ahogyan a korábbi hetekben is.
Ádám honlapunknak elmondta, hogy az egy hét pihenőt sem tétlenül töltötte, hiszen rendszeresen járt konditerembe erősíteni, valamint uszodába.
 

CÍMKÉK
sérülés Présinger Ádám
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek