hu en
2023. Augusztus 30. 10:33  -  Wéninger Ákos
Nagyinterjú Kalmár Zsolttal

Válogatott középpályásunkkal gyerekkoráról, az ETO-ról, a Lipcséről, a DAC-ról és a válogatottról is beszélgettünk. 

-        Gyerekkorodban miért épp a labdarúgás mellett döntöttél?

Tulajdonképpen ösztönös volt a labda szeretete, hiszen onnantól kezdve, hogy elkezdtem járni, a labda állandó társam volt – azzal keltem és azzal is aludtam el, napközben pedig folyamatosan azzal játszottam. Kilenc-tíz éves lehettem, amikor az ETO akadémiájára kerültem, ahol végigjártam a korosztályos csapatokat.

-        Van egy ikertestvéred, ő is szeretett focizni gyerekként?

Igen, van egy ikertesóm és egy nővérem is és bár az ikertesóm is szeretett focizni, de ő csak hobbi szinten, míg a nővérem sokáig az ETO NB I-es női csapatában futballozott. Gyerekként így hárman nagyon sok időt töltöttünk a focipályán.

-        Nagyon fiatalon debütáltál az NB I-ben, hogyan emlékszel vissza az élvonalbeli bemutatkozásodra?

Nagyszerű érzés volt, hiszen ahogy mondtad, nagyon fiatalon sikerült bemutatkoznom és akkoriban még nem volt annyira jellemző az, hogy 17-18 éves fiatalok játszanak az NB I-ben. Manapság azért kevésbé kapja fel az ember a fejét, ha azt hallja, hogy egy 18 éves srác bemutatkozik az NB I-ben, hiszen az MLSZ is arra ösztönzi a klubokat, hogy minél több fiatalt szerepeltessenek, tíz évvel ezelőtt azonban erről még szó sem volt. A Honvéd ellen játszottam az első NB I-es bajnokimat, az első NB I-es gólomat pedig rögtön a következő meccsemen az Eger ellen szereztem meg (érdekesség, hogy azon a találkozón az Eger csapatában pályára lépett Szabó Bence, klubunk mostani sportigazgató-helyettese – a szerk.). Egyébként kissé szerencsés körülmények közt kerültem az NB I-es csapat közelébe, hiszen akkoriban még nem ott edzettem, hanem az utánpótlásban. A mi edzésünk az NB I-es csapat pályája mellett volt és Pintér Attilának szüksége volt plusz egy játékosra, mert 11 a 11 elleni játék volt az aznapi program, de csak 21-en voltak a felnőttek, az edzőm pedig engem küldött át az NB I-es csapat edzésére. Szerencsére jól ment a játék, utána pedig már nem is engedett vissza Pintér Attila, hanem felkarolt engem és ott maradtam az NB I-es keretben.

-        Nehéz volt összeegyeztetned a tanulást a focival?

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az ETO akadémiájának külön iskolája volt és az edzések úgy voltak megtervezve, hogy mellette be tudtam járni az órákra is. Az iskola igazgatója és a tanárok is sokat segítettek nekem, nem volt probléma, ha meccsek vagy edzések miatt esetleg hiányoztam, mindig mindenhova elengedtek én pedig igyekeztem ezzel sosem visszaélni. Sokat kaptam a tanáraimtól, hogy felnőtt emberré válljak, fantasztikus időszak volt ez az életemben.

-        Kik voltak a kedvenc focistáid, akikre akár példaképként is tekintettél fiatalon?

Bajzát Péter volt az egyik, az ő játékát nagyon szerettem és nagyon imponáló volt számomra az a kis zsiványság is, amivel rendelkezett. Példaképként Messire és Iniestára tekintettem, de Dzsudzsák Balázs játékát is bámulattal néztem, amikor Hollandiában játszott.

-        2014-ben Lipcsébe igazoltál, azonban több külföldi lehetőség közül is választhattál. Miért pont Németországra esett a választásod?

Való igaz, szerencsére több csapat közül is választhattam, volt megkeresésem Hollandiából és Görögországból is. Mindegyik ajánlat nagyon csábító volt, de összességében a Lipcse tűnt minden szempontból a legjobbnak. Azt tudni kell, hogy az a Lipcse egy teljesen más Lipcse volt, mint a mai, hiszen akkor jutott fel a másodosztályba és javában zajlott a klub építése. Nem volt könnyű beilleszkedni abba a csapatba, mégpedig azért, mert olyan futballkultúrából érkeztem, ahol a játszós focin volt a hangsúly, míg az akkori Lipcse egy darálós, ívelgetős focit játszott, amihez azért idő kellett, hogy alkalmazkodni tudjak. Összességében azonban nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam Lipcsében, hiszen kiderült az, hogy miben kell még fejlődnöm.

-        Ha mai fejjel választhatnál a német, holland és görög ajánlatok közül, akkor ugyanúgy a Lipcse lenne a befutó?

Ez egy nagyon jó kérdés és igazából erről még nem nagyon gondolkodtam. Mindig is a rövid passzos játék híve voltam, a Bundesliga 2-ben pedig sokkal nagyobb hangsúly volt a párharcokon, ami az akkori 70 kilómmal azért nem volt egy egyszerű feladat (nevet). Mai fejjel elképzelhető, hogy másképp döntenék, de ez nem azt jelenti, hogy megbántam volna azt, hogy Lipcsébe igazoltam, hiszen tényleg nagyon sokat tudtam ott is tanulni. Megtanultam a letámadást és védekezésben, valamint fizikálisan is sokat fejlődtem.

-       Fiatalon kerültél Németországba, ahol nem csak a futball volt más, mint amihez Győrben hozzászoktál, de egy ismeretlen közegben kellett helytállnod. Volt aki segített neked a mindennapokban, vagy teljesen magadra voltál utalva?

Bódog Tamás a Lipcse szakmai stábjának volt akkoriban a tagja, ő rengeteget segített nekem a pályán és a pályán kívül is. A mai napig nagyon jóban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot. Ugyanakkor fontos volt, hogy megtanuljam a német nyelvet, heti háromszor jártam német órára. Sajnos, amikor kimentem, akkor nem beszéltem a nyelvet, pedig itthon az iskolában tanítottak minket németül. Gyakran mondogatták, hogy fontos a nyelvtudás, de gyerekként nyelvtanulás szempontjából nem voltam szorgalmas – ezt utólag nagyon megbántam. Három-négy hónap alatt azért sikerült alapszinten elsajátítanom a németet és utána már sokkal gördülékenyebben tudtam a csapattársakkal is kommunikálni.

-       Ha már szóba kerültek a csapattársak, Lipcsében például az a Joshua Kimmich volt a posztriválisod, aki később a Bayern München labdarúgójaként mindent megnyert, amit egy klubbal meg lehet nyerni – bajnoki cím, kupagyőzelem, Szuperkupa, Bajnokok Ligája, UEFA Szuperkupa, FIFA-klubvilágbajnokság.

Már a lipcsei időszakában is látni lehetett, hogy rendkívül tehetséges labdarúgó, de akkor még közel sem volt annyira tiszta a játéka, nem emelkedett ki úgy a mezőnyből, mint később a Bayern München futballistájaként. Egymás cseréi voltunk általában, de voltak olyan mérkőzések is, hogy mindketten egyszerre a pályán voltunk. Aztán a Bayern München akkoriban szedte össze a legtehetségesebbnek tartott fiatal játékosokat, így került oda Kimmich is, aki később a világ egyik legjobb középpályása lett. Amikor Dániában, a Brøndby csapatában játszottam, akkor is volt egy nagyszerű csapattársam, Teemu Pukki zseniális támadó volt, minden helyzetből képes volt gólt szerezni, nagyon szerettem vele játszani.

 

-        Hogyan lettél a DAC játékosa?

Még Dániában játszottam, amikor Marco Rossi felhívott, hogy ő lesz a DAC vezetőedzője és még az NB I-ből ismer és komoly tervei vannak Dunaszerdahelyen. Felvázolta az elképzeléseit és minden nagyon szimpatikus volt számomra. Először Dunaszerdahelyre is kölcsönben érkeztem és pályafutásom egyik legjobb döntése volt, hogy a felvidéki klubhoz igazoltam. Rendszeresen játszottam, jól is ment a játék, gólokat lőttem, gólpasszokat adtam és folyamatosan tudtam fejlődni. Eredetileg az volt a terv, hogy az egy év kölcsön alatt felépítem magam, aztán visszamegyek Lipcsébe. Azonban amilyen közeg fogadott engem Dunaszerdahelyen, a szurkolótábor és az atmoszféra teljesen rabul ejtett, úgyhogy azt a döntést hoztam, hogy végleg a DAC játékosa leszek. Az évek alatt szép sikerek részesei lehettem, 2018-2021 között kétszer a harmadik helyen, kétszer pedig a második helyen végeztünk a bajnokságban. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy a bajnokságot nem tudtuk megnyerni, de nagyon bízom benne, hogy a jövőben ez is összejön a DAC-nak, hiszen a klub és a szurkolók is megérdemlik azt, hogy bajnoki címet ünnepelhessenek, én pedig nagyon fogok nekik szurkolni.

-        2014-ben debütáltál a felnőtt válogatottban, hogyan emlékszel vissza az első meghívódra közel tíz év elteltével?

2013 decemberében Pintér Attilát nevezték ki a válogatott élére, majd a következő év elején már az első edzőtáborba elhívott engem is, januárban volt egy pár napos összetartás. Néhány hónappal később pedig Dánia ellen be is tudtam mutatkozni a nemzeti csapatban. Óriási élmény és hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra, hiszen ekkor még mindig csak 19 éves voltam. Úgy gondolom, egy futballista nem kívánhat annál többet, mint hogy a saját nemzetét képviselje a pályán.

-        Csalódásként élted meg, hogy 2016-ban nem kerültél be Bernd Storck utazókeretébe az Eb-re?

Év elején Frankfurtba igazoltam kölcsönbe épp azért, hogy folyamatosan játsszak, de sajnos a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem, a szezon végén kiestünk a Frankfurttal a Bundesliga 2-ből és nekem sem úgy ment a játék, ahogy azt elvártam magamtól, így nem volt akkora meglepetés, hogy nem kerültem be az Eb-keretbe. Ezt akkor nem éltem meg csalódásként, sőt még jobban motivált abban, hogy még jobb játékos legyek és egyértelmű célként tűztem ki magam elé, hogy a következő, részben hazai rendezésű Eb-n már ott lehessek a nemzeti csapatban.

-        Mondhatjuk, hogy a COVID-járvány áldozata lettél, hiszen ha nincs a világjárvány, akkor 2020 nyarán került volna megrendezésre a következő Eb, amin biztos, hogy te is szerepeltél volna. A járvány miatt azonban egy évvel elhalasztották a tornát, 2021 nyarán viszont már nem tudtál ott lenni a nemzeti csapatban, hiszen 2021 márciusában súlyos sérülést szenvedtél Andorra ellen.

Valóban, 2020-ban minden bizonnyal ott lettem volna az Eb-n, hiszen az addigi pályafutásom legjobb időszakát éltem akkor, megválasztottak a szlovák bajnokság legjobb labdarúgójának, sok gólt szereztem és a válogatottban is rendszeresen kezdő voltam. Andorrában aztán minden álmom szertefoszlott, amikor felugrottam egy labdáért, majd rosszul érkeztem a talajra, megsérült a kereszt- és a külső szalagom is. Senkinek nem kívánom azt az érzést, amit a sérülésem után éreztem. 26 évesen, életem formájában voltam, hazai környezetben szerepelhettem volna az Eb-n… Egyáltalán nem tagadom, hogy otthon nagyon sokszor sírtam azért, mert nem lehettem ott az Eb-n, életem egyik legnehezebb időszaka volt az. A családom, a tesóim, a feleségem és a barátaim mellettem voltak, ők tartották bennem a lelket és segítettek átlendülni ezen a tényleg nehéz időszakon. Rengeteget köszönhetek a DAC-nak és a DAC szurkolóinak is, akik szintén végig mellettem voltak és mindenben támogattak.

-       Közel másfél évvel később, 2022 novemberében tértél vissza a válogatottba. Először Luxemburg ellen álltál be a 87. percben, majd három nappal később épp az egyik példaképed, Dzsudzsák Balázs válogatott búcsúmeccsén loptad el előle a showt, nem is akárhogy.

Fantasztikus érzés volt 16 hónap kihagyás után visszatérni a válogatottba. A görögök elleni hazai mérkőzésen, amelyen elbúcsúztattuk Dzsudzsák Balázst, már úgy tűnt, nem is lesz időnk Szappanos Petivel beállni, hiszen bőven a 90. perc után jártunk és már hosszú ideje ott álltunk a pálya szélén, de a játék csak nem akart megállni, hogy cserélni lehessen. Aztán a 92. percben végül be tudtunk állni, Szappanos akkor debütált a válogatottban, nekem pedig álomszerűen alakult a visszatérés, hiszen a 92. percben 1-1-es állásnál álltam be, alig egy perccel később pedig egy szabadrúgásból megszereztem a győztes gólt. Rengeteg érzelem szabadult fel belőlem akkor és nyilván egy kihagyott Eb-t nem tudott kárpótolni az a gól, de nagyon sok mindent visszaadott ott nekem az élet.

-        Gondolom, nem adtad fel azt az álmod, hogy egy világversenyen szerepelj a magyar válogatott játékosaként?

Miért is tennék ilyet? 28 éves vagyok és úgy érzem, még bőven van bennem és képes lehetek olyan formát mutatni, amilyet két-három évvel ezelőtt. Keményen fogok dolgozni azért, hogy a válogatott sikeres legyen, de most a legfontosabb az, hogy a Vidivel jól szerepeljünk.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek