Fehervarfc.hu bejelentkezés

Feri bácsi játékosként emtékás volt, majd’ negyedszázadon keresztül futballozott kék-fehérben. Aligha csodálhatja bárki is, hogy a Hungária úton kapott először edzői feladatot is. Nem is akármilyet! 1965-ben, harmincegy évesen – egy évvel a KEK-döntő után! – az utánpótlásnál kapott feladatot, de 1968-ban már a nagycsapat kispadján ülhetett.

Ne feledjük, játékos korban volt még, alig harmincnégy esztendősen!

Az MTK a hatvanas évek közepén-végén a bajnokságban hírnevéhez méltatlanul szerepelt, pedig „nagy nevek” (dr. Lakat Károly, Hidegkuti Nándor, később dr. Kalocsay Géza) irányították a csapatot. Közéjük került az újonc edzőnek számító Kovács Ferenc, aki nagy meglepetést okozva tette le a névjegyét: az NB I-ben évről-évre a 9-10. hely körül szerénykedő gárda megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát! A klubnak az 1958-as bajnoki cím után ez volt az első hazai sikere, és utána is hosszú szilencium következett Verebesék 1987-es bajnoki címéig.

A bajnoki sikertelenség miatt azonban a kupagyőzelem – majd a következő szezonban a kupaelődöntő, pontosabban a bombaerős Dózsa ellen elbukott elődöntő – sem jelentett menlevelet. Megkezdődött az edzői szakma velejárójának tekinthető országjárás, amelynek első állomása, az Egri Dózsa (1970-72) után hál’ Istennek a Videoton SC következett.

A hetvenes évek elején Feri bácsi korábbi csapattársa, Kovács Imre, majd a tavaly elhunyt Kalocsay Géza vezényelte a Vidit. „Kacsa bácsi” helyére érkezett 1972 nyarán Kovács Ferenc – egy olyan csapathoz, amelyről, még a legelfogultabb szurkolók sem állíthatták, hogy a főváros centrikus magyar labdarúgás legszűkebb elitjébe számított. De, ez hamarosan nem lehetett kérdéses!

Feri bácsi erős keretet „örökölt”, hiszen a Videoton első „aranycsapatának” máig megsüvegelt ászai közül Kovács József, Karsai László, Nagy II János, Wollek Tibor, Szalmásy Tamás, Tieber László, Fejes Gábor, Hartyáni Gábor, Nagy III János és Burka Imre már az előző idényben is játszott, és a későbbi sikeredzővel együtt érkezett klubunk történetének egyik legjobb kapusa, Kovács László is. De, olyan csapatot, amelynek stílusa van, amely a korszak két nagyágyújának, az Újpesti Dózsának és a Ferencvárosnak is egyenrangú ellenfele, amelynek tulajdonképpen bajnokságot kellett volna nyernie 1976-ban – Feri bácsi csinált.
A magyar labdarúgás megunhatatlan és kiapadhatatlan folklórjában jól ismert történet, miként „kellett” a Ferencvárosnak nyernie a bajnokságot, miért nem végezhetett a „vidéki” Videoton a tabella tetején.
A legtöbb emlékező a mindent eldöntő, Üllői úti, Ferencváros – Videoton (1-1) játékvezetőjét, Müncz Györgyöt okolja – de csacskaság lenne azt hinni, hogy a bármennyire is rutinos, jó bírónak számító Müncz 1976 Magyarországán egyedül dönthetett ilyen fontos kérdésben.
Tieber „Laca”, a róla megjelent portrékönyvben így emlékezett: „Az utolsó előtti fordulóban találkoztunk az Üllői úton a Fradival. Gyakorlatilag az a mérkőzés döntötte el a bajnoki cím sorsát. A zöld-fehérek egy ponttal vezették előttünk a tabellát. Egy győzelemmel tehát megelőztük volna őket. Nekik jó volt a döntetlen is, hiszen az utolsó fordulóban Zalaegerszegre mentek, mi meg Szegedre.
Két sima mérkőzés: nekik is, nekünk is. Magyarán: el kellett érni, hogy a Ferencváros legalább döntetlenre kihúzza a saját otthonában. Nagy nehezen, de sikerült. Nem a játékosoknak, hanem Müncz György játékvezetőnek és Kutas István MLSZ-elnöknek. Ők ketten döntöttek a sorsunk felöl, vélhetően magasabb politikai utasításra. Szalmásy Tomi góljával 1:0-ra vezettünk. Ekkor Kovács Józsi – nagyjából 18 méterről – rúgott egy hatalmas gólt, amint Müncz, se szó, se beszéd, érvénytelennek nyilvánított. Aztán Májer Lajost állították ki, a labda elrúgásáért. Kábé öt méterre pöckölte el a bőrt mérgében, szegény Lajos. Nem sokkal később Ebedli is elrúgta a labdát, csakhogy az Üllői úti villamosok közé. Az ő kiállítása azonban – láss csodát – elmaradt. Aztán a vége előtt nagyjából negyed órával Pusztai Laci kiegyenlített. Döntetlent csináltak a Fradinak, az egész ország tudta! Magyarán: csalás!”
Feri bácsi emlékei hasonlóak: „Bevallom, ma is dühös leszek, ha eszembe jut, hogy hetvenhatban elvették tőlünk a bajnoki címet. Éppen úgy jártunk, mint ötvennégyben az Aranycsapat. Máig előttem van Müncz György játékvezető arca, olyan eleven a kép, ahogy az Üllői úton toporzékolnak a játékosaim a dühtől. Az történt, hogy Müncz sporttárs szépen elvezette a sorsdöntő meccset. Nem adott meg egy szabályos gólunkat, a Fradinak viszont megítélt egy szabálytalant, ráadásul kiállította Májer Lajost, és így maradt az egy:egyes döntetlen. A záró fordulóban a Ferencváros hetvenötezer forintért vette meg a zalaegerszegi meccset. Szőcs János barátom akkor a ZTE edzője volt, őt hívtam fel telefonon, aki csak annyit mondott a meccs előtt: "sajnálom, Feri, a fiúk már megegyeztek afradistákkal..."

A következő bajnokságban még Kovács Ferenc ült a Vidi kispadján – csapatunk a 6. helyen végzett – majd átadta a helyét Lantos Mihálynak, ő pedig a Vasashoz, majd a válogatotthoz szerződött.

Angyalföldön nem túl hálás feladatot kapott. A piros-kék klub centenáriumi évében bajnokságot nyerő csapatát vette át. „Csak” ötödik lett végül, de azért annak a szezonnak is van pozitívuma: Feri bácsi felfedezte és a Fáy utcába vitte Kaposvárról a későbbi Pazar csatárt, Kiss Lászlót.

A fájó emlékű argentínai világbajnokság után már a válogatott kispadján találjuk. A feladat ismét nem túl hálás, hiszen a szövetség a korszak legjobb játékosait eltiltotta.

Olvassuk ismét, hogy emlékezett a harminc éve történtekre Feri bácsi, egyik interjújában: „Engem majdnem akaratom ellenére neveztek ki szövetségi kapitánynak! Behívattak az úgynevezett Fehér Házba, ott ültek az elvtársak, Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, aztán Kutas István, az MLSZ elnöke, s azt mondták: nézze, Kovács, maga lesz a kapitány, ha akarja, ha nem. Akkor már négy éve dolgoztam Baróti Lajos mellett pályaedzőként, így logikusnak tűnt a választás. Csakhogy, mi Argentínában alaposan leszerepeltünk, és ezt most nem csak a pályán elért eredményekre értem. Az a kudarc közös bűn, a játékosoké, de legalább annyira a vezetőké is. Ott kezdődött az egész, hogy nem sokkal a vébé előtt átszervezték a válogatott programját. Így kerültünk az adidas egyik edzőtáborába, ahol műfüvön kellett futballozniuk a fiúknak, Várady Béla súlyosan meg is sérült. Aztán folytatódott a szervezési káosz azzal, hogy játszanunk kellett Londonban azzal az angol válogatottal, amely nem is jutott ki a világbajnokságra. Jól elvertek minket, kikaptunk négy egyre, de ez a meccs nem csak ezért maradt emlékezetes. Fazekas László felesége és Törőcsik András menyasszonya a tiltás ellenére a csapattal utaztak Angliába, és egy furcsa lopási ügybe keveredtek. Ilyen előzmények után érkeztünk Argentínába, ahol szinte az első nap azt olvasták a játékosok a helyi sportújságban, hogy melyik válogatott mennyi pénzt keresett a részvétellel. Nálunk meg két fillért sem kaptak a gyerekek. Lett ebből akkora balhé, amelyet soha sem felejtek el. Ma már elmondhatom, ütésre lendültek a kezek, és egy szikra hiányzott a verekedéshez. Pedig az a válogatott igenis továbbjutási eséllyel utazott Dél-Amerikába, még akkor is, ha Argentína, Olaszország és Franciaország szerepelt a csoportunkban. Aztán meg, a vébé után, pártutasításra kellett lemondanom több remek játékosról, amolyan hallgatólagos megállapodás volt ez a politikai és a futballvezetés között. Kitudódott a botrány, és ezért az elvtársak fejeket követeltek. De ennek ellenére nem vallottam szégyent kapitányként, igaz, az Eb-re nem jutottunk ki, de legyőztük a szovjeteket, az NDK-t, sőt Helmuth Schön nyugatnémet szövetségi kapitány búcsúmeccsén Frankfurtban sem vallottunk szégyent, noha ez a találkozó köd miatt félbeszakadt. Mégis leváltottak, mert lefejezték az egész futballvezérkart. Akkor már Buda István államtitkár, a sporthivatal elnöke irányított, és Kutas helyett Szepesi György lett az MLSZ elnöke. Vele állapodtam meg arról, hogy lemondok. Cserébe csak annyit kértem, hogy engedjenek külföldre dolgozni. Nem így történt. Becsaptak, és egyszer csak Debrecenben találtam magam, a kispadon.”

Három év debreceni edzősködés után – ismét csak azt mondhatjuk, hál’ Istennek – újra a Vidi következett. Szemezgessünk ismét Feri bácsi emlékei között:

„Amikor Debrecenből visszatértem Fehérvárra, és átvettem azt a Vidit, amely bundameccsel maradt bent, hiszen pénzért vette a bennmaradást jelentő szombathelyi meccset, egyetlen dolgom volt: felrázni a csapatot. Elmondtam az öltözőben, hogy uraim, ez az utolsó lehetőségük. Visszahoztam Győrből Burcsa Győzőt, és végül a harmadik helyet szereztük meg. Így indultunk az UEFA-kupában. Sokan emlékeznek rá, hogy a csehszlovák Dukla Prahával kezdtünk, és az ellenfél játékosa, bizonyos Urban ziccert rontott Fehérváron. Ez volt a rajt, továbbléptünk, Párizsban pedig leiskoláztuk a PSG-t. A franciák alighanem a mai napig emlegetik, hogy egy ismeretlen magyar csapat háromszor verte el őket, hiszen itthon kettő nullás vezetésünknél köd miatt félbeszakadt a visszavágó, de a megismételt meccsen is nyertünk egy nullára. Amikor jött a harmadik fordulóban a jugoszláv Partizan Beograd, láttam a fiúkon, hogy elképesztően idegesek. Na, mondtam magamban, ki kell találni valamit. A meccs napján odaszóltam a buszsofőrnek: "Te, Imre, tudsz szerezni szex-videokazettát?" Ô meg bólogatott, és ebéd után szépen besétáltunk a fiúkkal a Videoton kultúrházába, bezárkóztunk, és én bekapcsoltam a videót… Délután öt nullára győztünk… A folytatásban a Manchester Uniteddel nem voltunk egy súlycsoportban, ott csak egy esélyünk volt, bekkelni kint és itthon. Tudtam, ha tizenegyesekre kerül sor, Disztl Peti kivédi a szemüket. A Manchester ívelgetett, mi meg folyton lesre állítottuk az angolokat. Tartalékosan is sikerült a bravúr, a Zseljeznicsar ellen pedig megint velünk volt a jó isten. Szarajevóban a visszavágón Csuhay Jóska három perccel a vége előtt lőtte a továbbjutást érő gólunkat. A döntőre gyakorlatilag elfogytunk, de hiába kaptunk ki itthon három nullára, Madridban azért megmutattuk, hogy mit érünk. Májer Lajos góljával nyertünk.”

No, de ezt a történetet alkalmasint minden szurkolónk kívülről fújja – még azok is, akik még meg sem születtek a nyolcvanas évek közepén.

Ettől szép a futball, ettől fantasztikus a Vidi története. Ettől? Tőlük. Közöttük is, elsőként az egyenlők között, Kovács Ferenctől.

Kovács Ferenc, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke

Kovács Ferenc, amikor még Kovács III. volt

Kovács Ferenc, a Magyar Labdarúgásért Emlékérem kitüntetettje