hu en



A Magyar labdarúgó-szövetség Telkiben zajló közgyűlésén a szervezet - immár hagyományosan - díjazta a múlt, a jelen és a jövő szakembereit. A Magyar Labdarúgásért Emlékérem kitüntetést Kisteleki István társaságában Sepp Blatter, a FIFA, és Michel Platini, az UEFA elnöke nyújtotta át.
Bronz fokozatú elismerésben részesült Boczkó Gyula és Gerencsér Tibor, ezüst fokozatú kitüntetést vehetett át idősebb Dárdai Pál, Illés János, Jakab Béla és Kurják Ferenc, arany fokozatú érmet pedig Forgács József, Kovács Ferenc, Pauker Kálmán, Raduly József, Szőcs János, Tarsoly Csaba és Várhidi Pál kapott.

Kovács Ferenc, klubunk tiszteletbeli – de jelenleg is roppant aktív – elnöke, aki három sikeres korszakban dirigálta a Videotont: kell-e mondani, közte van az 1985-ös, UEFA-kupa-döntős menetelés. Feri bácsi játékosként is szerepelt nemzetközi kupadöntőben, az MTK futballistájaként, az 1964-es KEK-fináléban.

Kovács Ferenc, amikor még Kovács III. volt

Kovács Ferenc, az edzőlegenda

Kovács Ferenc, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek