hu en
617A székesfehérvári születésű Nagy Zsolt klubunk saját nevelésű játékosa, 11 évesen a Lovasberény csapatától igazolt a Vidihez. Később a Puskás Akadémiára került, a 2013-14-es szezont még az U21-es csapattal kezdte, a Real Betis legyőzésekor azonban felhívta magára a figyelmet, így a tavasszal az NB I-ben is bemutatkozott.

Videotonhoz való visszatérésére 2014 nyarán került sor, de kölcsönszerződése során bajnokin nem vetette be Joan Carrillo, a Ligakupában és Magyar Kupában viszont pályára lépett. Egy évvel később visszatért Felcsútra.ZsoltNagy0Nagy Zsolt1993-05-25Mindenben bal lábbal lépek először, kabala figura.minden, ami tetszikMásnaposokcsirkemell,rizs, meggyszósznarancslé, mentes vízkerékpározás, barátokkal időtöltés2Az első NBI-es mérkőzésem a Puskásban és a Vidi ellen. Sevilla B elleni edzőmérkőzés, amelyen gólt is szereztem.Puskás Ferencping-pong, bowlingvidi.hu, facebookalapszintű német, magyarNagy01MOL Fehérvár I74178player_1729_617.pngplayer_1729_617.pngSzékesfehérvárVédő2023-2024125172984Videoton FC01Nagy ZsoltArray
(
    [0] => Array
        (
            [id] => 1
            [name] => magyar
            [flag_img] => flag_1.jpg
        )

)
magyarflag_1.jpg31Array
(
    [0] => Array
        (
            [seid] => 46
            [name] => 2014-2015
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 146
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 1800
                                    [pid] => 617
                                    [number] => 25
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1800_617.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1800_617.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 281
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 281
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 148
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 1806
                                    [pid] => 617
                                    [number] => 25
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1806_617.png
                                    [img_full_body] => player_1806_617.png
                                    [img_list] => player_1806_617.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 454
                                    [played_matches_count] => 5
                                    [played_first_count] => 5
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 249
                            [name] => NB III Közép-csoport
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár II
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => NB III
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 270
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [1] => Array
        (
            [seid] => 15
            [name] => 2012-2013
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 80
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 180
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 1
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 74
                            [name] => NB III Duna csoport
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár II
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => NB III
                                    [tmid] => 880
                                    [pid] => 617
                                    [number] => 0
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 0
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1233
                                    [played_matches_count] => 14
                                    [played_first_count] => 14
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 7
                                    [yellow_cards_count] => 4
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 176
                                )

                        )

                )

        )

    [2] => Array
        (
            [seid] => 14
            [name] => 2011-2012
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 56
                            [name] => U19 I. Osztály
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => U-19
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2011-2012
                                    [competitionname] => U19
                                    [tmid] => 689
                                    [pid] => 617
                                    [number] => 5
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 2
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 865
                                    [played_matches_count] => 13
                                    [played_first_count] => 9
                                    [played_change_count] => 4
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 865
                                )

                        )

                )

        )

)
1409319651Array
#25
Nagy Zsolt
Védő
Magyar
178 cm / 74 kg
Teljes név: Nagy Zsolt
Született: Székesfehérvár , 1993.05.25.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 3 (0) 3 (0) 5 (0) 5 (0) 3 (0) 3 (0) 2 (0) 2 (0) 14 (0) 14 (0) 13 (4) 13 (4)
Játszott percek 281 281 454 454 270 270 180 180 1233 1233 865 865
Gólok 1 1 0 0 0 0 0 0 7 7 1 1
Sárga lapok 0 0 1 1 1 1 0 0 4 4 0 0
Piros lapok 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0
A székesfehérvári születésű Nagy Zsolt klubunk saját nevelésű játékosa, 11 évesen a Lovasberény csapatától igazolt a Vidihez. Később a Puskás Akadémiára került, a 2013-14-es szezont még az U21-es csapattal kezdte, a Real Betis legyőzésekor azonban felhívta magára a figyelmet, így a tavasszal az NB I-ben is bemutatkozott. Videotonhoz való visszatérésére 2014 nyarán került sor, de kölcsönszerződése során bajnokin nem vetette be Joan Carrillo, a Ligakupában és Magyar Kupában viszont pályára lépett. Egy évvel később visszatért Felcsútra.
Képgaléria
Kapcsolódó hírek
Kedvencek Étel, amit kedvelek: csirkemell,rizs, meggyszósz Ital, amit kedvelek: narancslé, mentes víz Zenestílus, együttes, amelyet kedvelek: minden, ami tetszik Kedvenc filmem: Másnaposok Legemlékezetesebb mérkőzésem Az első NBI-es mérkőzésem a Puskásban és a Vidi ellen. Sevilla B elleni edzőmérkőzés, amelyen gólt is szereztem. Mérkőzéssel, labdarúgással kapcsolatos babonám: Mindenben bal lábbal lépek először, kabala figura. A világ labdarúgásában az a játékos, akit nagyon sokra tartok: Puskás Ferenc Szabadidős tevékenység, ami kikapcsolódást jelent számomra: kerékpározás, barátokkal időtöltés A sportág, amit a labdarúgáson kívül leginkább kedvelek: ping-pong, bowling A közösségi oldal, amit aktívan használok: vidi.hu, facebook A nyelvek, amelyeken beszélek: alapszintű német, magyar
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek