hu en
2023. Augusztus 11. 11:30  -  Óházy Bálint   -   Fotó: fehervarfc.hu
Öt érdekesség, amit a Kecskemét elleni mérkőzés előtt tudni érdemes

A harmadik élvonalbeli bajnokinkat játsszuk augusztus 13-án, három hazai kupasorozatban is játszottunk döntőt vasárnapi ellenfelünkkel.

Az OTP Bank Liga 3. fordulójában vasárnap 21:00-tól a Kecskeméti TE otthonában lép pályára csapatunk. A találkozóra való ráhangolódáshoz öt érdekességet gyűjtöttünk össze.

1. Örökmérleg

17 első osztályú bajnokit játszott csapatunk a múltban a Kecskemét ellen, ezek közül kilenc végződött Vidi-győzelemmel, kettő döntetlennel és hat vereséggel. A párharc összesített gólaránya 32:22 a javunkra, a meccsek gólátlaga 3,2.

Idegenben nyolc meccsen négy győzelem, egy döntetlen és három vereség a mérlegünk. A hírös városban legutóbb 2013 májusában nyertünk (5-1-re), az összes találkozót figyelembe véve pedig tavaly augusztus 31-én (2-1-re).

2. A legnagyobb győzelem: 5-1

2013. május 26-án, idegenben arattuk eddigi legnagyobb arányú sikerünket vasárnapi ellenfelünkkel szemben. A José Gomes vezette csapatunk Juhász Roland góljával szerezte meg a vezetést, Szolnoki Roland, Torghelle Sándor és Paraiba is betalált, majd Juhász újabb gólja foglalta keretbe a találkozót, ami 5-1-es Vidi-győzelemmel zárult.

3. Három kupadöntő a KTE ellen

Három hazai kupasorozatban (ezek közül kettőt már évek óta nem rendeznek meg) is kupadöntőt játszottunk a Kecskemét ellen. 2011-ben a Magyar Kupa döntőjében 3-2-re maradtunk alul, majd ugyanebben az évben 1-0-ra nyertünk a Szuperkupa-döntőben. 2012-ben a Ligakupát fölényes, 3-0-s finálébeli sikerrel nyertük meg.

4. A leggólgazdagabb mérkőzés: 6-3

Az eddigi leggólgazdagabb Kecskemét elleni bajnokinkat 2009. július 25-én játszottuk, amikor csapatunk 6-3-ra nyert idegenben. A Mezey György vezette Vidi góljait Elek Ákos (2), Nagy Dániel, Lipták Zoltán, Sitku Illés és Horváth Gábor szerezték.

5. A dátum: augusztus 13.

A harmadik NB I-es bajnokink következik klubunk történetében augusztus 13-án, az eddigi kettő egyaránt fehérvári sikert hozott. 1980-ban Burcsa Győző és Csongrádi Ferenc góljaival vertük 2-1-re a Nyíregyházát Sóstón, 2016-ban pedig Pátkai Máté és Danko Lazovics találataival 2-0-ra a Mezőkövesdet szintén hazai pályán.

1977-ben ezen a napon hódítottuk el a Balaton Kupát, valamint 1988-ban ezen a napon született Vasilios Apostolopoulos, a görög védő a 2011/2012-es szezonban volt első keretünk tagja.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek