hu en
2023. Július 11. 14:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: fehervarfc.hu
Berki Marcell újra piros-kékben!

A 19 esztendős, korosztályos válogatott labdarúgó 2018-ban a Vidiből igazolt Salzburga, ahol az elmúlt öt évben a korosztályos utánpótlás-csapatokban, valamint az osztrák másodosztályú FC Liefering felnőtt csapatában szerepelt. 

Kedden aláírta szerződését klubunkhoz Berki Marcell!

A 2004-es születésű támadó 6 éves korában kezdett el a Vidiben focizni, és 2016-ban, 12 évesen mutatkozott be az U14-es együttesünkben. Alapembere volt 2018-ban a Horváth Zoltán vezette U14-es bajnokcsapatunknak, de 12 találkozón szerepelt az idősebb, U15-ös együttesben is. 2018-ban az őszi szezont már nem a Vidiben, hanem az osztrák Red Bull Salzburg U15-ös csapatában kezdte el a tehetséges, fiatal labdarúgó, aki az elmúlt években az osztrák együttes utánpótlás-csapataiban szerepelt (pályára lépett az ifjúsági Bajnokok Ligája döntőjében is), tavaly nyár óta pedig az osztrák másodosztályban szereplő FC Liefering felnőtt csapatának a játékosa volt. Márciusban pályára lépett az U19-es válogatott mindhárom mérkőzésén az elitkörben.

"A legfontosabb számomra most az, hogy minél több játékpercet kapjak, bízom benne, hogy a Vidinél lesz lehetőségem sokat pályán lenni. Nagyon boldog vagyok, hogy hazatérhettem, mert a legjobb helyen vagyok a fejlődésem szempontjából és a csapat szempontjából is. Minél több góllal és gólpasszal szeretném segíteni a csapatot, azt gondolom, hogy erre már mentálisan és fizikálisan is készen állok" - nyilatkozta honlapunknak Berki Marcell.

"Fiatal, székesfehérvári kötődésű, Vidi-nevelésű játékossal sikerült megerősíteni a támadó-szekciónkat. Marci több poszton is bevethető futballista, örülök, hogy sikerült őt Salzburgból hazahoznunk. Ő is és a családja is lát fantáziát abban a projektben, amit felvázoltam nekik, bízom benne, hogy sikerül ezt tartalommal is megtölteni" - fogalmazott honlapunknak Juhász Roland sportigazgató.

Berki Marcell 2+1 éves szerződést írt alá klubunkkal, szurkolóink a 9-es Vidi-mezben láthatják majd a pályán.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek