NB III-as csapatunk sok helyzetet alakított ki a Csorna ellen, de a győztes gólra a 87. percig kellett várni.

Vasárnap délelőtt a kiesés ellen küzdő Csorna látogatott Székesfehérvárra az NB III-as bajnokság 30. fordulójában. Tóth Tamás Vid, aki hét góljával a Vidi II legeredményesebb játékosa, a legutóbbi fordulóban megkapta az ötödik sárga lapját, ezért rá nem számíthatott Imrik László. Fiatal csapatunk az alábbi felállásban kezdte a mérkőzést: Dala - Gyenti, Urbán, Horváth Á., Kojnok - Csepregi, Molnár, Pető - Menyhárt, Cserkuti-Németh, Babos.
Jól kezdtük a mérkőzést, a 4. percben Cserkuti-Németh készítette le a labdát lövésre Petőnek, középpályásunk bombáját nagy bravúrral tornázta ki a léc alól a vendégek kapusa. A 10. percben Gyenti adott be középre a jobb szélről, Babos az ötösről lőhetett kapura, de Ficsór ismét nagyot védett. Tíz perccel később Kojnok 22 méteres szabadrúgása kerülte el a vendégek kapuját, majd nem sokkal később Pető beadását vette le szépen a kapu előterében Menyhárt, tolt egyet a labdán, aztán hét méterről a rövid alsó sarok mellé lőtt.
A második félidőben is mi birtokoltuk többet a labdát, a játék a vendégek térfelén zajlott. A 78. percben Berekali szabadrúgását követően Horváth Ákos közelről, éles szögből az oldalhálóba lőtt. Öt perccel később Babos kapott remek labdát, 14 méterről lőhetett kapura, azonban támadónk célt tévesztett. Nagy fölényünk végül a 87. percben góllá érett, egy oldalszabadrúgást követően Horváth Ákos remek ütemben érkezett a hosszú oldalon és bevetődve, négy méterről a jobb alsóba lőtte a labdát (1-0).
A Vidi II a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. Jó sorozatunkat szerda délután a III. Kerületi TVE otthonában folytathatjuk.