hu en
2023. Március 10. 08:10  -  Wéninger Ákos   -   Arcanum   -   Fotó: molfehervarfc.hu, Fejér Megyei Hírlap, Népsport, MTI, Labdarúgás
55 évvel ezelőtt szereztük meg az első győzelmünket az élvonalban

1968. március 10-én Karsai László góljával 1-0-ra nyertünk a DVTK ellen. 

NB I, 1968, Tavaszi Idény, 2. fordulóMeccs center 
1-0
(0-0)
Karsai 47
Videoton SC:
Tímár Mihály -- Kovács I László, Fejes, Posch Ferenc, Kű Lajos, Bobory Béla, Pintér László, Balogh Károly, Bodnár László (Burka 46), Karsai, Csukovics László

Diósgyőri VTK:
Tamás -- Kovács, Gál, Kiss, Hajas, Szucsányi, Ruttkai, Horváth, Szurgent, Sikora, Vass
1968.03.10. SzékesfehérvárSóstói Stadion10000 nézőJátékvezetők: Petri SándorAranyosiFehérvári

Az 1967-es szezon folyamán összesen 46 pontot gyűjtöttünk, ezzel a második helyre kerültünk az NB I/B-ben, de csak a rosszabb gólarányunk miatt - viszont a második hely is elég volt ahhoz, hogy az 1968-as szezonban, történetünk során először, a magyar élvonalban szerepeljünk.

Az első NB I-es bajnokinkat 1968. március 2-án a Vasas otthonában játszottuk - erről a találkozóról itt emlékeztünk meg. Négy nappal később edzőmeccset játszott NB I-es újonc csapatunk a Székesfehérvári Honvéd Szondi SE ellen, melyet 8-0-ra nyertünk meg, majd újabb négy nap elteltével következett az első NB I-es bajnoki mérkőzés Székesfehérváron, a Vidi új otthonában, a Sóstói Stadionban. 


(Fotó: Arcanum / Fejér Megyei Hírlap, 1968. március 9.)

Érthetően nagy volt a sürgés-forgás a Videoton háza táján a DVTK elleni bajnokit megelőzően, hiszen az első NB I-es mérkőzésre készültek és a klub vezetői nem szerettek volna szégyent vallani a rendezéssel, ugyanis az egész ország tanúja volt ennek a találkozónak. Az első székesfehérvári NB I-es bajnoki alkalmából a televízió kamerái is ellátogattak Fehérvárra.

Kárpáti Béla vezetőedző így nyilatkozott a találkozó előtti napon a Fejér Megyei Hírlapnak: "Szerdán új összetételű csapatot küldtem a pályára a Szondi SE elleni edzőmérkőzésen. Bár messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le ebből a találkozóból, mégis megállapíthatjuk, hogy a csapatjáték tovább javult. Bízom a fiúkban, és ha a taktikai utasításokat betartják, meg kell nyernünk a találkozót. Küzdelmes mérkőzésen egygólos győzelmet várok. A csapatot egyébként a következő játékosokból jelölöm ki: Tímár, Varga, Kovács L., Posch, Bobory, Fejes, Kű, Karsai, Burka, Pintér, Balogh, Bodnár és Csukovics."

A játékosok nevében Posch Ferenc az alábbiakat mondta az első székesfehérvári NB I-es bajnokit megelőzően: "A DVTK-t mindig jó csapatnak tartottam, az pedig, hogy az együttesben jelenleg öt válogatott kerettag is akad, még külön növeli tekintélyüket. A fiúk nevében mondhatom, mindent megteszünk a győzelem érdekében, természeten a sportszerűség határain belül. A DVTK ellen kiharcolt két pont nagy siker lenne!"


(Fotó: Arcanum / Fejér Megyei Hírlap, 1968. március 12.)

"Több érdekességnek lehettünk szemtanúi már a mérkőzés elején. Tetszett a nézőknek a rendezők ízléses kék formakabátja és meglepte őket az eredményjelzőtábla is. Egyöntetű volt a vélemény, az együttes rendezésben már elérte az NB I-es szintet. Egyetlen kérdés maradt csak: vajon a csapat felnőtt-e már az NB I-es követelményekhez? Nos, a mérkőzés után erre a kérdésre is igennel válaszolhatunk. Ami külön örvendetes, mindezekről a televízió nézői is meggyőződhettek" - így kezdődött 1968. március 12-én a Fejér Megyei Hírlapban a mérkőzés tudósítása. 

"Fehérvári szempontból jól kezdődött a mérkőzés. Karsai 25 méteres bombaerejű lövése zúgott el a kapu mellett, azután Csukovics veszélyeztette a válogatott Tamás hálóját. Tíz perc eltelte után a vendégek lendültek támadásba, néhány szöglet jelezte ekkor fölényüket. Szurgent bal alsó sarokra tartó labdáját szerezte meg merész vetődéssel Tímár, s a későbbiekben is bebizonyította a fehérvári kapuvédő, hogy jó formában van. A 17. percben Kű négy diósgyőri védőt(!) átjátszott, lövését azonban Tamás hárította. Aztán remek piros-kék támadás végén Karsai 17 méteres lövését a diósgyőri kapus biztosan hárította. A 34. percben megszerezhették volna a vezetést a fehérváriak, de Karsai óriási helyzetben kapu mellé lőtte a labdát. Nem sokkal ezután tűzbe jött a közönség. Pintér nagyszerű cselekkel a 16-oson belülre verekedte magát, amikor a védők szabálytalanul akasztották. Az eset a 11-es mintapéldánya volt, Petri sípja azonban néma maradt.

A második játékrész elején előbb a vendégek veszélyeztettek: Horváth lövése nyomán a labda a kapufáról pattant vissza, Szurgent azonban óriási helyzetben gyengén lőtt kapura és a fekvő Tímár hárított. Az ellentámadás hozta meg a mérkőzés egyetlen, s a fehérváriak győztes gólját: Burka futott ki a jobbszélen, lövését Tamás kiejtette és a nagy lendülettel befutó Karsai közelről a hálóba vágta (1-0). A gól után a diósgyőriek erősítettek. Ekkor is nagy volt az iram, mindkét együttes teljes erőbedobással küzdött. Egyformán akadtak gólhelyzetek is, de valamennyi kihasználatlanul maradt.

Küzdelmes mérkőzésen a rendkívül nagy lelkesedéssel játszó Videoton rászolgált a győzelemre, és ezzel sikeresen mutatkozott be az első hazai NB I-es mérkőzésen a fehérvári közönségnek."

A Népsport osztályzatai alapján a találkozó legjobbja Fejes Gábor volt, aki így emlékezett vissza honlapunknak az 55 évvel ezelőtti bajnokira:

"Szinte hihetetlen, hogy már több, mint félszáz év eltelt azóta, hogy lejátszottuk az első NB I-es bajnokinkat Székesfehérváron. Ez volt egyébként az első meccsünk az új Sóstói Stadionban, korábban a Berényi úti pályán játszottunk. Már a mérkőzés előtti napokban érezni lehetett a városban, hogy a fehérvári emberek nagyon várják az első hazai élvonalbeli találkozónkat. Akkoriban nagyon jó érzés volt Vidi-játékosként végigsétálni a belvárosban, sokan megállítottak bennünket, főleg a DVTK elleni győzelmünk után jöttek oda hozzánk sokan gratulálni.Megmondom őszintén, ennyi év távlatából nem tudom megmondani azt pontosan, hogy miért én kaptam a Népsporttól a legmagasabb osztályzatot, emlékeim szerint volt azért ennél jobb meccsem is a Vidiben (nevet). Szerintem az egész védelmünket dicséret illeti, hiszen kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. Úgy gondoltuk akkor, hogy a győzelem lökést adhat számunkra a folytatásban, volt is még néhány győzelmünk a szezonban, de aztán a bajnokság végén kieső helyen végeztünk. Szerencsére következő évben egyből visszajutottunk és aztán a '70-es évek közepére meghatározó csapattá nőttük ki magunkat az NB I-ben."



(Fotó: Arcanum / Labdarúgás)

"Nagy vereséggel kezdtük a szezont a Vasas ellen, de tulajdonképpen az akkoriban a papírforma volt. A DVTK ellen sem mi számítottunk az esélyesnek, hiszen a miskolciak komolyabb élvonalbeli rutinnal rendelkeztek, mint mi. Csúsztunk-másztunk azon a meccsen, és hát szeretném azt mondani, hogy a történelmi győztes gólom egy 20 méteres bombagól volt, de az igazság az, hogy körülbelül fél méterről csetlő-botló mozdulattal juttattam kapuba a labdát (nevet)" - emlékezett vissza a történelmi győztes gólt szerző Karsai László.

Végezetül egy kis érdekesség a Sóstói Stadion eredményjelzőjéről, amely azon a bizonyos 55 évvel ezelőtti, DVTK elleni győztes bajnokin debütált.


(Fotó: Arcanum / Népsport, 1968. március 12.)

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek