Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Január 2. és 8. között 22 korábbi és jelenlegi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.
Január 2.:
1959. január 2-án született Herédi Attila, korábbi válogatott labdarúgó, aki a 2001/2002-es szezonban edzőként dolgozott az első csapatnál.
1966. január 2-án született Talapa János, aki az 1997/1998-as szezonban 12 bajnokin lépett pályára az első csapatban.
1986. január 2-án született Nikola Mitrovics, aki 2011 és 2013 között szerepelt a Vidiben. 2012-ben Európa Liga-csoportkörbe jutott csapatunkkal, valamint két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert piros-kékben.
1994. január 2-án született Hangya Szilveszter, aki 2018 nyara óta tagja első csapatunknak. 2018 őszén pályára lépett az Európa Liga csoportkörében és Magyar Kupát is nyert 2019-ben.
Január 3.:
1987. január 3-án született Zámbó Péter, aki saját nevelésű játékosként kerettag volt 2005-ben, és barátságos mérkőzésen pályára is lépett.
1991. január 3-án született Margitics Andor, aki kerettag volt a Vidi történelmének első bajnoki címekor, 2011-ben.
Január 4.:
1940. január 4-én született Pataki László, aki 1969 és 1971 között volt klubunk játékosa és 1969-ben bajnok lett az NB I/B-ben.
1986. január 4-án született korábbi csapatkapitányunk, Sándor György öccse, Sándor István, aki 2008-ban Ligakupa-győztes volt Vidi-mezben.
1991-ben ezen a napon hunyt el Herczog József.
1999-ben ezen a napon hunyt el Bodnár László.
Január 5.:
1965. január 5-én született Magyar Zsolt, aki 1987 és 1989 között volt a Vidi játékosa. Az NB I-ben 18 bajnokin 4 gólt szerzett csapatunk színeiben, a Magyar Kupában öt meccsen egy találatig jutott.
1973. január 5-én született Kutasi Gábor, aki az 1991/1992-es szezonban 3 NB I-es mérkőzésen lépett pályára piros-kékben.
1985. január 5-én született Disztl Dávid, Disztl László egyik fia, aki tagja volt a 2006-os kupagyőztes keretnek, valamint kétszeres Ligakupa-győztesnek is mondhatja magát.
1994-ben született csapatunk játékosa, Claudiu Bumba, aki 2022. június 24-e óta erősíti a Vidit. Eddig 17 tétmeccsen lépett pályára piros-kékben.
Január 6.
1986. január 6-án született Álvaro Brachi, aki 2011 és 2015 között egyszer magyar bajnok volt csapatunkkal, valamint 2012-ben pályára lépett az Európa Liga csoportkörében és ünnepelhetett két Szuperkupa-, és egy Ligakupa-győzelmet is.
1996. január 6-án született Zsótér Donát, aki 2013 és 2015 között négy Ligakupa-mérkőzésen lépett pályára.
Január 7.
1934. január 7-én született Kovács Ferenc, klubunk örökös tiszteletbeli elnöke, a legendás 1985-ös UEFA-kupadöntős csapat vezetőedzője, aki vezetőedzőként a legtöbb mérkőzésen ült a Vidi kispadján. 2018 májusában hunyt el, június 19-én helyezték végső nyugalomra.
1920. január 7-én született Boldis Antal, aki 1942 és 1944, valamint 1947 és 1951 között az egyik alapító tagként erősítette csapatunkat. 2014-ben hunyt el.
1971. január 7-én született Francisco Jose Ruiz Rojas, aki 2013 és 2015 között volt csapatunk kapusedzője. Magyar bajnok.
1972. január 7-én született Székesfehérváron Halmai Gábor, aki a 1990/1991-es szezonban erősítette a Vidit.
1975. január 7-én született Gyurováth Sándor, aki 19 bajnokin 17 góllal vette ki a részét a 2000-es feljutásból, az ezt követő élvonalbeli idényben pedig 11 bajnokin lépett pályára.
Január 8.
1998. január 8-án született Kovács Sándor, aki a 2016/2017-es szezonban két Magyar Kupa-meccsen lépett pályára.
1983. január 8-án született Andorka Péter, aki jelenleg a Vidi U15-ös játékosainak az edzője.
2002. január 8-án született Berekali Márk, aki a 2021/2022-es szezon óta a Vidi II futballistája, edzőmeccsen azonban már az NB I-es együttesünkben is bemutatkozott.
Az ünnepeltekről és klubunk történelméről sok egyéb érdekességet megtalálsz a Vidipedia oldalán!
A Fehérvár FC hivatalos közleménye.
1-0-ra nyert az ESMTK
15:00 órakor lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.
Csapatunk ESMTK elleni idegenbeli MOL Magyar Kupa-mérkőzése szombaton 15 órakor kezdődik.
2-1-re nyertek a vendégek Sóstón.
Klubunk megvásárolta a 25 esztendős balhátvéd játékjogát a ZTE FC-től.