Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk kisvárdai bajnoki mérkőzése vasárnap 14:30-kor kezdődik a Várkerti Stadionban.

"Természetesen csalódottak voltunk a csütörtöki eredmény miatt, de gyorsan tovább kellett lépnünk, az elmúlt két napban már a bajnokságra kellett készülnünk. Jó eredményt akarunk elérni, már csak azért is, mert az ilyen bajnoki mérkőzéseken tudjuk kiharcolni azt, hogy később újra ilyen nemzetközi meccseket játszhassunk, mint a Köln elleniek. A dobogót célozzuk meg, a Kisvárda jelenleg az élen áll, nem szabad hagynunk, hogy sok ponttal megelőzzenek minket. Ellenfelünk jó és erős csapat, nem sokon múlott, hogy ők is bejussanak az EKL-rájátszásba. A Kisvárda erős a kontratámadásokban is, ezekre is fel kell készülnünk és meg kell akadélyoznunk a kontráikat. Naponta mérjük, hogy hogy érzik magukat vagy hogy aludtak a játékosok, naponta töltenek ki riportokat, így pontosan tudjuk, hogy melyik játékos milyen állapotban van, nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is, ez is nagy segítség a sűrű menetrend közepette" - nyilatkozta vezetőedzőnk, Michael Boris a Kisvárda elleni bajnoki előtt.
Kenan Kodro: "Könyörtelenül kihasználták a hibáinkat"
2022. Augusztus 28.
A szépítő gólunkat szerző csatárunk szerint három kapott gól nem fér bele és szerdán sokkal jobb teljesítményre lesz szükségünk a Kecskemét ellen.
A két vezetőedző értékelte a Kisvárda - MOL Fehérvár FC bajnoki mérkőzést
2022. Augusztus 28.
Michael Boris és Török László nyilatkozott a lefújás után.
Vereség Kisvárdán
2022. Augusztus 28.
A három hazai gólra csak Kodro tudott válaszolni.
Török László: "Mindig a győzelemre törekszünk"
ELLEN-ÉRV @ 2022. Augusztus 28.
A Kisvárda vezetőedzője szerint a bajnokság ilyen korai szakaszában még nem érdemes foglalkozni a tabellával.
Bognár Tamás vezeti csapatunk kisvárdai mérkőzését
2022. Augusztus 27.
A 43 éves sporttárs vezette csapatunk szezonnyitó mérkőzését Pakson.
Kenan Kodro: "Remélem, vasárnap meg tudom ismételni az egy évvel ezelőtti meccset"
2022. Augusztus 27.
Bosnyák válogatott támadónk napról napra jobban érzi magát sérülését követően.



















