Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 91. NB I-es bajnokijára készülő sporttárs fújta a sípot legutóbbi Mezőkövesd elleni mérkőzésünkön is.

Karakó Ferenc lesz a húsvétvasárnap 14:30-kor kezdődő Mezőkövesd Zsóry FC - MOL Fehérvár FC mérkőzés játékvezetője. A nyíregyházi születésű, 39 esztendős sporttárs 2016 óta tagja az élvonalbeli bírói keretnek, a vasárnapi lesz a 91. NB I-es bajnokija játékvezetőként, e mellett 2016-ban bekerült a FIFA nemzetközi játékvezetői keretébe is.
Csapatunknak legutóbb márciusban vezetett bajnokit, akkor a Gyirmóton Nikolics klubrekordot érő duplájával 2-0-ra megnyert mérkőzésen bíráskodott, azt megelőzően decemberben ő vezette a Mezőkövesd ellen hazai pályán 1-0-ra megnyert találkozónkat, korábban pedig szeptemberben a Ferencváros, augusztusban a Gyirmót ellen vezetett még bajnokit csapatunknak a szezonban.
Karakó Ferenc munkáját a mezőkövesdi bajnokin asszisztensként Bornemissza Norbert és Szécsényi István, tartalék-játékvezetőként pedig Erdős József segíti majd.
InStat: Nego Loic a forduló álomcsapatában
2022. Április 18.
Magyar válogatott játékosunk a szezonban negyedszer került be a forduló legjobbjai közé.
Kovács Dániel: "A csapat megmutatta, hogy tudunk küzdeni"
2022. Április 17.
Kapusunk szerint küzdelmes meccs volt a Mezőkövesden 2-1-re megnyert bajnoki.
A két vezetőedző értékelte a Mezőkövesd - MOL Fehérvár FC bajnoki mérkőzést
2022. Április 17.
Michael Boris és Supka Attila válaszolt a találkozó után az újságírók kérdéseire.
Győzelem Mezőkövesden!
2022. Április 17.
Kodro és Petrjak is Nego beadása után talált be, 2-1-re nyertünk a Mezőkövesd ellen.
Michael Boris: "Ha megnyered a párharcokat, megnyered a meccset"
2022. Április 16.
Csapatunk Mezőkövesd Zsóry FC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése vasárnap 14:30-kor kezdődik.
Supka Attila: "Nekünk elsősorban a saját játékunkra kell koncentrálni"
ELLEN-ÉRV @ 2022. Április 16.
A Mezőkövesd vezetőedzője bátor játékot vár csapatától a Vidi elleni vasárnapi bajnokin.



















