Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csütörtökön 20:00 órakor a győri ETO Parkban lép pályára csapatunk.

Az elmúlt három szezonban minimum az elődöntőig eljutott csapatunk a 2020/2021-es szezon kezdete óta MOL Magyar Kupának hívott sorozatban. 2019-ben akkori csapatkapitányunk, Juhász Roland emelhette magasba a serleget, 2020-ban az elődöntőig, tavaly pedig a döntőig jutottunk el, csütörtökön pedig egy régi riválison, az ETO FC Győrön keresztül (kezdés: csütörtök 20:00 óra, jegyinformációkat ide kattintva olvashatsz) vezethet az út az elődöntőbe.
A kupamenetelés a jelenleg is futó idény során Sopronban kezdődött, ahol közönségszórakoztató mérkőzésen, szép gólokat szerezve 6-2-re legyőztük NB III-as ellenfelünket.
A következő fordulóban, tavaly novemberben Zuglóba látogattunk, ahol a szintén harmadosztályú BVSC ellen bizonyultunk jobbnak 5-2 arányban, nem mellesleg Nikolics Nemanja megszerezte első mesterhármasát Vidi-mezben.
Idén feburárban már nehezebb feladat várt játékosainkra, azonban Nego és Petrjak fantasztikus találataival és egy öngóllal 3-0-ra nyertünk az NB II-es Szeged otthonában, a Szent Gellért Fórumban.
Ellenfelünk, a jelenleg másodosztályú ETO FC Győr is a harmadik fordulóban szállt be a sorozatba, és az NB III-as Mosonmagyaróvár otthonában egy 3-0-ás győzelemmel “melegítettek” be a folytatásra.
Októberben az OTP Bank Liga második helyezettjét, a Puskás Akadémia FC-t fogadta a volt válogatott támadó, Klausz László együttese, és annak elennére is nyerni tudott 1-0-ra az NB I-es rutinnal is bőven rendelkező Vernes Richárd góljával, hogy a PAFC nem tartalékolt és mondhatni az első csapatával állt fel a találkozóra.
A nyolcaddöntőben az NB III-as Nagykanizsa igyekezett útját állni a győrieknek. Sokáig úgy tűnt, sikerrel is járnak, azonban a fiatal, a meccsen triplázó Farkas Balázs Kesző góljaival a hajrában megfordították a meccset az emberelőnyben játszó zöld-fehérek.
Ez történt eddig a negyeddöntőkben:
A Paks ellen sokáig tartotta magát az NB III Keleti csoportját vezető Kazincbarcika, azonban Szabó János közeli fejesével végül az NB I-ben is jól szereplő paksiak jutottak tovább az elődöntőbe. Szintén izgalmasan alakult a Honvéd-FTC összecsapás, amelyet Tokmac Nguen góljával a Ferencváros nyert meg 1-0-ra, így eddig két zöld-fehér együttes van ott a legjobb négy között. A harmadik negyeddöntőben két lila-fehér csapat találkozott és egy gólgazdag mérkőzésen az Újpest 3-2-re nyert, ezzel továbbjutott a Békéscsaba otthonában. Az elődöntők sorsolására csapatunk csütörtöki negyeddöntője után kerül majd sor.

A férfi U17-es válogatott március 5-8. között Telkiben edzőtáborozik és egy nemzetközi felkészülési meccset is játszik

Szombaton többek között csocsóval, ajándékágyúzással és minifocival várunk a stadionban, a Vidi Múzeumban pedig érdekes kiállításokat tekinthetnek meg szurkolóink.

Felénk billen el a két csapat kiegyenlített örökmérlege, három korábbi Vidi-játékos szombati ellenfelünk keretében.

Szombaton 20:15-kor fogadjuk az angyalföldieket az OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Kapunyitás 19:15-kor. A pénztárak 17:15-kor nyitnak és a meccs napján is elővételes áron lehet belépőt vásárolni.

U17-es csapatunk három nap alatt két bajnokit játszott, ezeken pedig 6 pontot szerzett. Nyert az U19-es együttesünk is.