Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A nyolcaddöntőre készülő Zöld-foki Köztársaság csapatkapitánya elégedett válogatottja csoportkörben nyújtott teljesítményével.
Ahogy beszámoltunk róla, a MOL Fehérvár FC mindkét Afrikai Nemzetek Kupáján szereplő játékosának, Stopirának és Lamin Jallow-nak a válogatottja is bejutott a kontinenstorna egyenes kieséses szakaszába.
A Zöld-foki Köztársaság csapatkapitánya, Stopira együttese mindhárom csoportmérkőzését végigjátszotta, most pedig készülhet a január 25-i, Szenegál elleni nyolcaddöntőre.
"Elégedett vagyok a csoportmérkőzéseken nyújtott teljesítményünkkel, hiszen a felkészülés alatt sok problémával kellett megküzdenünk: én és több csapattársam is megfertőződött a koronavírussal, így edzéseket kellett kihagynunk, és nem volt lehetősége a válogatottnak felkészülési mérkőzést sem játszani az első csoportmeccs előtt. Ennek ellenére a nyitányon győztünk, a harmadik csoportmérkőzésen pedig a hazai pályán játszó Kamerun ellen sikerült remek játékkal döntetlent elérnünk, ezzel az elsődleges célunkat, a továbbjutást teljesítettük. Ez a válogatottunk történelmében a második alkalom, amikor sikerül bejutnunk az egyenes kieséses szakaszba az Afrika Kupán, így jó a hangulat a hazámban és büszkék ránk a szurkolóink. Szenegál ellen nagyon nehéz nyolcaddöntő vár ránk, hiszen ellenfelünknek sok játékosa nemzetközi topbajnokságokban játszik hétről hétre, de keményen készülünk, magabiztosak vagyunk és elhisszük, hogy tovább tudunk jutni. Sok támogatást kapok a torna alatt vidis csapattársaimtól is, Nego Loic-kal például napi szinten beszélünk, de a többiek is gratuláltak és boldogok voltak, hogy sikerült a továbbjutás nekünk és Jallow-éknak is. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak a hazámat, hanem a Vidit és ezáltal a magyar labdarúgást is képviselem a tornán, ezért is szeretném továbbra is a legjobbamat nyújtani" - nyilatkozta honlapunknak Stopira.
Rutinos védőnket arra kértük meg, hogy elevenítse fel nekünk azt, hogyan élte meg a tavaly februári, FTC elleni idegenbeli kupamérkőzést.
Zivzivadze, Stopira és Pokorny kezdőként, Serafimov és Kodro csereként lépett pályára hazai nemzeti csapatában.
Az elmúlt három szezon legjobbjait díjazta a Hivatásos Labdarúgók Szövetsége.
Az északmacedón és a georgiai válogatott Nemzetek Ligája-meccseket, a zöld-foki barátságos mérkőzést, a szlovák U21-es nemzeti csapat pedig Eb-pótselejtezőt játszik szeptemberben.
Csapatunk érte el a forduló második legmagasabb InStat-indexét, valamint számos mutatóban az első vagy a második helyen zártunk.
A Kecskemét elleni győztes gólt fejelő védőnk a csapategységet emelte ki a lefújást követően.