hu en
2022. Január 24. 06:30  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Ünnepeltek: január 24-30.

Január 24-30. között 16 jelenlegi vagy korábbi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.

Január 24.:

1971. január 24-én született Takács Lajos, aki a Vidi-szurkolók óriási kedvencének számított az 1980-as évek végétől. A 168 centiméter magas támadó az 1987-88-as idény végén debütált a felnőtt csapatban (mindössze 17 évesen). 1990 és 1994 között több mint 100 meccsen 26 találatig jutott, majd rövid MTK-s és EMDSZ-Soproni (mindkettő NB II) időszak után tért vissza Fehérvárra. 1998-ig újabb 13 gól fűződött a nevéhez az élvonalban (közte egy 1996-os, Vác elleni mesterhármassal), később az FC Sopronnal is az NB I-ben futballozhatott. 2001 nyarától rövid ideig a Kaposvár játékosa volt, de októberben Vietnamba, a másodosztályú ACB Ha Noi FC-be távozott. 2004-ig futballozott ott, feljutottak az élvonalba is, edzője volt Détári Lajos, csapattársa Ördög József és Lázár Mátyás. 2004-ben Martonvásárra szerződött, 2006 tavaszát Mosonmagyaróváron töltötte, majd 2008 tavaszát leszámítva (ekkor Abán játszott) élete hátra lévő részében megint a Martonvásárt erősítette. 2009. november 8-án éppen a Fejér megyei város csapatában játszott, amikor egy mérkőzés után rosszul lett és tragikus körülmények között elhunyt.

1991. január 24-én született Zé Luis, aki a 2013/2014-es szezonban játszott csapatunkban. Összesen 38 mérkőzésen 16 gólt szerzett a Vidi színeiben. 

1959. január 24-én született Brettner Csaba, aki 1977 és 1979 között összesen nyolc meccsen játszott a Vidiben.

1971. január 24-én született Fodor László, aki 1989 és 1992 között összesen háromszor lépett pályára a Vidiben. 

Január 25.:

1962. január 25-én született Gróf András, aki 2004 és 2007 között klubigazgatóként dolgozott a Vidinél.

Január 26.:

1989. január 26-án született Présinger Ádám, aki 2009 és 2011 között összesen 11 alkalommal szerepelt a Vidiben. 2010-ben bajnoki ezüstérmett szerzett csapatunkkal. 

1969. január 26-án született Árgyelán János, aki az 1996/1997-es szezonban 15 alkalommal húzta magára a Vidi piros-kék mezét. 

1961. január 26-án született Brüll János, aki 1990 és 1998 között buszsofőrként dolgozott a Vidinél.

Január 27.:

Emil Rockov 1995. január 27-én született Újvidéken. Kilencéves korában a Bolesnikov Akadémián kezdett el futballozni, majd 2006-ban a Vojvodina utánpótlásába igazolt. 18 éves korában írta alá első profi szerződését a Vojvodinával, az első időszakban azonban klubja előbb a Sloga Temerin csapatának, majd a Proleter Novi Sad-nak adta kölcsön. 2016-ban utóbbi klub szabadon le is igazolta, azonban egy évvel később, a 2016-2017-es téli átigazolási időszakban, szintén szabadon igazolható játékosként visszatért az FK Vojvodina együtteséhez. A szerb és magyar útlevéllel is rendelkező kapus 114 szerb élvonalbeli bajnokin, 11 Szerb Kupameccsen és 2 EL-selejtezőmeccsen védte a Vojvodina kapuját. 2020. júniusában csapatával megnyerte a Szerb Kupát, miután a júniusi döntőben büntetőkkel 6-4-re legyőzték a Partizan Belgrádot. A InStat értékek alapján a Vojvodina legjobb játékosa volt a kupadöntőn. A 114 szerb élvonalbeli mérkőzéséből 45 találkozót hozott le kapott gól nélkül Emil Rockov, aki 2019-ben a szerb válogatottban is bemutatkozott egy Paraguay elleni 1:0-ás győztes meccsen. 2020. július 17-én írta alá szerződését a Vidivel. Csapatunk kapuját eddig 19 alkalommal védte.

1969. január 27-én született Hajnal Imre, aki 1996-2002 között sportmassdzőrként dolgozott a Vidinél. 2000-ben másodosztályú bajnoki címet nyert csapatunkkal, egy évvel később pedig Magyar Kupa ezüstérmes lett a Vidivel.

Január 28.:

1995. január 28-án született Alef, aki pályafutását a Ponte Preta együttesében kezdte, 2015 óta a portugál Braga játékosa volt. 2020-ban igazolt a Vidibe, előtte kölcsönben szerepelt a katari Umm Salal, a ciprusi Apollon Limassol és az APOEL csapatában, valamint egy szezont töltött az AEK Athénnél. A görög gárda tagjaként pályára lépett a Vidi ellen is 2018-ban, a Bajnokok Ligája rájátszásában. A brazil U20-as válogatottal ezüstérmes volt a 2015-ös U20-as világbajnokságon. 5 mérkőzésen szerepelt a tornán, többek között a Magyarország elleni meccset is végigjátszotta. Az elmúlt három évben kétszer szerepelt az EL csoportkörében (az Apollon és az APOEL játékosaként), egyszer pedig a BL csoportkörében (az AEK futballistájaként). Az EL-ben pályára lépett többek között az Olympique Lyon, az Everton, az Atalanta, a Sevilla FC, az FC Basel, míg a BL-ben az Ajax és az FC Bayern München ellen is. Csapatunk színeiben eddig 36 tétmérkőzésen szerepelt. 

1979. január 28-án született Gál Gergely, aki 2019 óta sportmasszőrként dolgozik a Vidinél, 2019 tavaszán tagja volt a Magyar Kupa-győztes stábnak. 

1992. január 28-án született Farkas Viktor, aki a 2008/2009-es idényben négyszer szerepelt a Vidiben.

Január 29.:

1992. január 29-én született Ponczók Csaba, aki 2009-2011 között összesen 8 alkalommal játszott a Vidiben. 

Január 30.:

1980. január 30-án született Simek Péter, aki játékosként 1997-2009 között (megszakításokkal) összesen 77 alkalommal szerepelt a Vidiben. 2006-ban tagja volt az első Magyar Kupa-győztes együttesünknek, ugyanabban az évben pedig bajnoki bronzérmet is szerzett a Vidivel. 2008-ban és 2009-ben pedig Ligakupát nyert csapatunkkal. Simek Péter jelenleg a Vidi utánpótlásában dolgozik. 

1999. január 30-án született Bévárdi Zsombor, aki a 2016/2017-es idényben két Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára a Vidiben.

Az ünnepeltekről és klubunk történelméről sok egyéb érdekességet megtalálsz a Vidipedia oldalán!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek