Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott védőnk értékelte a Budapest Honvéd elleni 3-2-es sikerünket.
"Nagyszerű győzelmet szereztünk a Budapest Honvéd ellen. Főleg a második félidőben nagyon jó arcát mutatta a csapat, végig küzdöttünk és hittünk a győzelemben. A mai siker is tovább növeli az önbizalmunkat, ez pedig rendkívül fontos, hiszen van még négy bajnokink és egy kupadöntőnk, amiket meg szeretnénk nyerni. A klubunkért, a szurkolóinkért és a városunkért az utolsó pillanatig küzdeni fogunk mind a bajnokságban, mind pedig a kupadöntőben. A Honvéd ellen a három pontnál többet nyertünk, ugyanis még egységesebb csapattá kovácsolódtunk. Úgy hiszem, nagyszerű jövő vár ránk" - nyilatkozta honlapunknak Stopira.
Válogatott támadónk az utóbbi hetek sikereiről, a Hourinak átadott 11-esről és az FTC elleni találkozóról is beszélt honlapunknak.
Négy Vidi-játékos a legjobbak között, Houri volt a leghatékonyabb csere.
A két vezetőedző értékelte a Honvéd - Vidi bajnokit.
Nikolics szerzett vezetést büntetőből, a hazaiak Balogh és Nagy góljaival fordítottak még az első félidőben. A másodikban Houri is tizenegyesből talált be, a végén pedig Nego volt eredményes.
A kispestiek vezetőedzője szerint új impulzusokat kapott a Vidi Szabics Imre érkezésével.
Négy napon belül másodszor is az Új Hidegkuti Nándor Stadion kispadjáról irányítja a Vidit vezetőedzőnk.