Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A rokonok mellett barátai és egykori csapattársai is végső búcsút vettek Pétertől.

Ahogy arról beszámoltunk, szeptember 15-én súlyos betegséget követően elhunyt klubunk korábbi játékosa, Jakab Péter (aki a Vidiben még Tereánszki-Tóth Péterként szerepelt).
Szombat délelőtt 11 órakor kísérték utolsó útjára a Sóstói Református Temetőben Pétert. Családján kívül nagyon sok barátja és egykori csapattársai is végső búcsút vettek tőle.
Nyugodj békében, Jaksi!
Elindult a Vidi TOP TALENT utánpótlás-programja
2021. Szeptember 26.
19 játékos részvételével kezdődik a tehetséggondozó projekt.
Kovács Dániel: “Voltak nagy lehetőségeink”
2021. Szeptember 25.
Kapusunk főleg az első félidőben mutatott be fontos védéseket.
Szabics Imre: "A mérkőzés összképe alapján igazságos a döntetlen"
2021. Szeptember 25.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC bajnokit.
Nem született gól a Puskás Akadémia elleni bajnokin
2021. Szeptember 25.
A vendégek kapufáig, mi több nagy helyzetig jutottunk, 0-0-val ért véget a mérkőzés.
Hornyák Zsolt: "Színvonalas mérkőzésre számítok"
2021. Szeptember 25.
Közönségszórakoztató bajnokit vár a Puskás Akadémia FC vezetőedzője.
Szabics Imre: "Bízom benne, hogy ezúttal győztes meccs után tapsolja meg a játékosokat a lelátó"
2021. Szeptember 25.
Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a Puskás Akadémiát fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.



















