hu en
2021. Szeptember 25. 10:30  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Szabics Imre: "Bízom benne, hogy ezúttal győztes meccs után tapsolja meg a játékosokat a lelátó"

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a Puskás Akadémiát fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.

"Négy napon belül a második hazai mérkőzésünk következik, nem volt sok időnk külön a Puskás Akadémia ellen készülni, de a rendelkezésre álló két napot úgy osztottuk be, hogy regenerációra és a taktikai felkészülésre is jusson idő. Érzelemdús szerda estén vagyunk túl. Jó érzés volt látni, hogy a hajrában elveszített bajnoki ellenére is megtapsolta a csapatot a lelátó, bízom benne, hogy szombat este ezek a jelenetek győztes meccs után ismétlődnek majd meg. A keretről ugyanazt tudom elmondani, mint a előző bajnoki előtt: minden rendelkezésre álló játékosunk tudásában teljes mértékben hiszünk. Ha az elsőtől az utolsó percig szervezetten, nagy fokú koncentrációval játszunk, akkor itthon tarthatjuk a három pontot a PAFC ellen" - nyilatkozta a szombaton 19:30 órakor kezdődő Puskás Akadémia FC elleni bajnoki előtt vezetőedzőnk, Szabics Imre. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek