hu en
2021. Szeptember 25. 22:15  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Szabics Imre: "A mérkőzés összképe alapján igazságos a döntetlen"

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC bajnokit.

Szabics Imre: "Az első félidő elfogadhatatlan volt, azért szégyellhetjük magunkat. A második 45 percben megmutattuk azt, hogy fizikálisan jó állapotban vagyunk, fejben azonban nem álltunk arra készen, hogy az első perctől kezdve ráerőltessük az akaratunkat az ellenfelünkre. A mérkőzés összképe alapján igazságos a döntetlen, mégis csalódott vagyok, mert a második félidőben mi domináltunk, a végén a kezünkben volt a 3 pont, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az első félidőt követően akár több gólos hátránnyal vonulhattunk volna az öltözőbe. 

Hornyák Zsolt: "Mindenképp gratulálok a csapatomnak a küzdőszellem miatt, azonban maradt bennem egy kis hiányérzet is, főleg az első félidőt követően, hiszen a szünetben minimum három gólos előnnyel kellett volna bemennünk az öltözőbe. A kiállítás után a hazaiak jól letámadtak bennünket, emberhátrányban a küzdőszellemünknek köszönhetően szereztük meg az egyik pontot, de még egyszer mondom, az első félidőben gólokkal kellett volna vezetnünk. Nagyon jól felkészültünk a Vidiből, amúgy is mindig jó meccseket játszunk ellenük, a mai találkozó is rendben volt a részünkről. Sokszor élvezet volt nézni a játékunkat, sajnálom, hogy a sok helyzetünkből nem tudtunk gólt, gólokat szerezni."

CÍMKÉK
2021-2022 OTP Bank Liga MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek